Történetek a Gellért-hegy viharos századaiból

A Szent István királyunk fiának nevelőjéről elnevezett Szent Gellért-hegy évmilliók óta áll itt, története azonban csak Buda város fejlődésével párhuzamosan vált mozgalmassá. Az egykor kies hegy beépült, ugyanakkor városképi szempontból ma is a főváros egyik legszebb pontjának számít. A természet további pusztítása éppen ezért vált ki tiltakozást a fővárosiakból.

Gellért-hegyünk a történészek szerint az őskorban egészen másképp festett, mint az általunk ma ismert képe. Salamon Ferenc – egyik legnevesebb történetírónk – Budapest története című munkájában azt írja, hogy régen a Gellért-hegy a Vár-hegygyel egy tömböt alkotott, amit az azóta megszelídült Ördög-árok egykor hömpölygő vize vágott ketté évezredek alatt. A 235 méter magas hegy anyaga márga és dolomit, előbbi szőlőművelésre kiváló anyag, amely évszázadokon át biztosított kiváló talajt a hegy déli oldalán a budai szőlőtermelő polgárok számára.
Ókori történetéről kevés maradt fent, az azonban ismert, hogy a hegy alján fakadó forrásokat már a rómaiak is ismerték, jelentősebb szerephez pedig akkor jutott, amikor a tövénél az első lakóházak, a későbbi Buda első építményei megjelentek. A későbbiekben az ekkor még Kelenföld (Kreenfeld) hegyének, vagyis Mész-hegynek nevezett emelkedő tetején és oldalának felső részén mészégetők tanyáztak, míg déli oldalát szőlővel telepítették be.
Nevét a csanádi püspökről – Szent István királyunk fiának, Imrének 1021-ben nevelőjéül választott és később vértanúságot szenvedett – velencei Gellértről kapta. Közismert a legenda, hogy Gellért püspököt a kereszténység ellen fellázadt magyarok – némely források szerint besenyők – I. András uralkodásának idején, 1046-ban állítólag innen taszították a Dunába. Bár egyes források tudni vélték, hogy mindez egy óbudai szikláról esett meg, annyi bizonyos, hogy ettől kezdve nevezik Gellérthegynek. A szomorú eseményt egy korabeli krónikaíró örökítette meg, aki szerint „Pest alá érve Vatha és öt társa Gellért szekerét megtámadvák, s őt magát kövekkel dobálták meg. A szentéletű püspök fél térdre ereszkedve fogadta a súlyos csapásokat, hangosan kérve Istent, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De a felbőszült pogányok csak annál kegyetlenebbek voltak, s utoljára kocsiját a Duna-parton feldöntve, roskatag testét kirántották belőle, s hordóba zárva a kreenfeldi hegyről alágördítették. S mikor látták, hogy a kegyetlenség után is még mindég él, mellébe dárdát szúrtak, agyvelejét pedig kővel loccsantották széjjel.” A véres esemény után majd négy évtizeddel, István királyunkkal egy időben avatták szentté Rómában, mártíromságának helyszínén pedig kápolnát szenteltek a tiszteletére, amely egészen a török korig létezett.1541-ben, amikor Roggendorf osztrák generális Buda bevételére készült húszezer embere élén, főhadiszállását a Gellért-hegyen rendezte be. Onnan kezdte el lövetni a szomszédos várat, amelynek parancsolója ekkoriban Zápolya özvegye, Izabella királyné volt, azonban sem támadással, sem csellel nem tudta bevenni a várat. Hamarosan viszont a barát hívására megjelentek a törökök Buda alatt, és segítségükkel sikerült az osztrák csapatot szétverni, ám alig egy hét múlva ők maguk foglalták el a várat majd másfél évszázadra.
A következő száznegyvenöt év alatt keveset tudni a Gellért-hegy életéről. A törökök erődítményt építettek a tetejére, amit megfigyelőállomásnak használtak, és amelyet gyorsan elhagyva a szomszédos várba vonultak, amint ellenség közelített. A német nyelvű lakosság ekkoriban Boszorkány-hegynek nevezte (hogy miért, az ma is rejtély), míg a törökök a szentként tisztelt és a hegy tetején eltemetett Gürz Eliász muzulmán papról Gürz Eliász hegyének keresztelték, és búcsújáró helyként használták Szent Gellért hegyét.
A törökök kiűzésének örömére a hegy tetején kálváriát emeltek, és ekkor jött divatba a Gellért-hegyi húsvéti ünnep, valamint a szüreti mulatság is, amely több évszázadon keresztül a fővárosiak kedvelt búcsúhelye volt. Amikor a nagyszombati egyetemet Budára költöztették, gondoskodni kellett a hozzá tartozó csillagvizsgáló intézet elhelyezéséről is. A hegy tetején ekkoriban már csak a török erődítmény alapja állt, és e helyet vélték a legalkalmasabbnak a csillagvizsgáló számára. József nádorral konzultálva, 1813-ban kezdtek hozzá az intézet építésének, amelynek ünnepélyes megnyitása két év múlva történt meg. Az épület keleti és nyugati oldalát egy-egy magas és széles torony díszítette, amelyet a hosszú, magas ablakú csillagvizsgáló terem kötött össze. Az első hazai csillagda, amely kiváló műszereiről és sikeres megfigyeléseiről volt híres, 1849-ben, a szabadságharc alatt pusztult el, helyére az osztrákok a ma is látható Citadellát, fellegvárt építtették.
A városrendezés idején, a XIX. század végén szüntették meg a hegycsúcs katonai jellegét. 1919-ben azonban forradalmi ágyúállásokat építettek ki, a második világháború alatt pedig fogolytábor működött itt, majd a szovjetek uralták az erődöt. A napokban viszont egy – engedély nélküli – építkezés borzolja a fővárosiak idegeit.
A hegy oldalában található Szent Iván-barlangban a húszas években sziklakápolnát „robbantottak” ki, s az imahelyet – hosszú szünet után – egy évtizede újították fel a pálos rendiek.