Az apám skót vezérkari tisztként szolgált az angol miszszióban Budapesten, és mindent elkövetett, hogy megbukjon Kun Béla kommunista kormánya. Miután ez bekövetkezett, apám megnősült Magyarországon, és elvette báró Podmaniczky Ilonát, a híres arisztokrata, városépítő Podmaniczky család egyik tagját. Róbert, a bátyám és én megszülettünk, de nemsokára, 1925-ben szüleim elváltak. Édesanyám nem akart egyedül nevelni bennünket, ezért férjhez ment Eckhardt Tiborhoz, a kisgazdapárt elnökéhez. Egyéves koromtól nevelőapám lett, de voltaképpen ő volt az igazi apám. Nyolc évig a piaristákhoz jártam, 1942-ben érettségiztem. Eckhardt Tibor azonban a németek nyomására jobbnak látta, ha elhagyja Magyarországot, és Roosevelt meghívására az Egyesült Államokba megy. Az emigrációból soha többet nem jött vissza. Egy rövid ideg a Kis Újságnál dolgoztam, majd 1943 júniusától a Magyar Nemzet főmunkatársa lettem, Barankovics István főszerkesztő vett magához. Tizenkét főmunkatársa volt a lapnak, de mivel én voltam a legfiatalabb, ezért engem Benjaminnak hívtak. Barankovics titokban akarta tartani a nyilvánosság előtt, hogy én ki vagyok, emiatt a cikkeim alá csak Benjamint írhattam. Ha nagyon veszélyes írást adtam közre, akkor ennyi szerepelt a cikk alatt: B-n.
– Miket írt és miért kellett titkolni a valódi nevét?
– Barankovics Pistától kaptam egy rövidhullámú rádiót, és a szerkesztőség egy titkos, zárt szobájában hallgattam az angol nyelvű híreket. Az újságírók közül csak ketten tudtak erről. 1943 nyarán este hallgattam Churchill híres beszédét, amikor is azt mondta: Mire az őszi levelek lehullanak, Európában leszünk. Annyira izgatott lettem, azonnal telefonáltam Barankovicsnak, hogy ezt a beszédet meg kell jelentetnünk, mert ez az év legfontosabb híre: végre megindul a második front. A Magyar Nemzet volt az első újság, amelyik a kontinensen közölte ezt a hírt. Nos, egyfelől az ilyen írások miatt kellett titkolnom a valódi nevemet. Másodsorban pedig azért, mert akkor már az angol titkosszolgálat tagja voltam.
– Milyen szellemiségű volt a Magyar Nemzet abban az időben, kik dolgoztak ott?
– Emlékszem Wesselényi Miklósra, s szoros barátságban voltam Frey Andrással. Az újság a lehetőségekhez képest németellenes volt, és természetesen kommunista- és Sztálin-ellenes is, de nem volt Horthy-ellenes. Megpróbált középen maradni.
– Térjünk vissza az angol titkosszolgálathoz. Hogyan került velük kapcsolatba?
– Mivel félig brit származású voltam, az angol követség megkeresett, hogy titokban segítsek a hazai németbarátok terveinek leleplezésében. Ugyanis az édesanyám és nevelőapám révén az egész országban nagy kapcsolataim voltak, ismertem a felsőbb úri köröket, valamint az ellenzék vezetőit. A németek azonban 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, engem elfogott a Gestapo egy rövid időre. Sikerült kimagyaráznom, hogy nekem semmi közöm Eckhardt Tiborhoz, nem az az ember vagyok, akit keresnek. Persze arról tudni kell, hogy a Várban, ahol laktunk, a Tárnok utca 4.-ben, a Podmaniczky-ház alatti pincerendszerben működött a kisgazdapárt földalatti mozgalma. Ide jártak minden héten megbeszélésre a kisgazdapárti képviselők, az ellenzék emberei, így többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre, Tildy Zoltán, Pfeiffer Zoltán. Felvettük a kapcsolatot Wallenberggel, a svájci követséggel, és így több zsidót megmentettünk. Később azonban elkövettem azt az őrültséget, hogy az ostrom közepén átszöktem az orosz oldalra, és jelentkeztem a szovjet tábornoknál, mert tudtam, hogy pontosan merre vannak a német állások. Erre letartóztattak mint német kémet, és három napig nem kaptam enni. Második őrültségem az volt, hogy tiltakoztam s követeltem, engedjenek szabadon, mert az angol titkosszolgálat tagja vagyok. Ez volt a legnagyobb hiba, mert újra kihallgattak, méghozzá egy szovjet alezredes, aki a titkosrendőrség vezetője volt Magyarországon. Kevesen tudják, de ez az ember nem volt más, mint Andropov. Mihelyt végre kiderült, hogy skót, azaz brit vagyok, elszállítottak egy ukrajnai táborba. Onnan sikerült megszöknöm. Télben, nagy hóban másztam át a szögesdrótokon. Azért nem fagytam meg, mert édesanyám üzlettársa, Rotchild Klára tizennyolcadik születésnapomra adott egy egyszerűnek látszó szövetkabátot, ami belül nercbunda volt. A szögesdrót összeszabdalta a kabátot, így kívülről rongyosnak látszott, az oroszoknak ez nem kellett. A kabát mentette meg az életemet. Néhány hét alatt visszaértem Budapestre. Akkorra a várost már elfoglalták a szovjetek. Azonnal belevetettem magam a választási küzdelembe a kisgazdapárt oldalán. Nevelőapámmal állandó kapcsolatban álltam, és az ő utasításai alapján korteskedtem. Üzeneteinek lényege az volt, hogy a kisgazdapárt legfőbb célja a parasztság földhöz juttatása, ám ezt megelőzően meg kell védeni az ország függetlenségét a szovjet és a kommunista veszéllyel szemben. A választásokon a kisgazdapárt óriási fölénnyel győzött. A debreceni országgyűlésen a kisgazdák azt akarták, hogy Eckhardt Tibor legyen a köztársasági elnök. Vorosilov azonban azt üzente, hogy Eckhardt nem jöhet többé vissza Magyarországra. Így lett Tildy Zoltán, apám helyettese a köztársasági elnök. Az életem azonban veszélybe került, titkosszolgálati csatornákon keresztül megtudtam, hogy Andropov újra le akar tartóztatni. Londonból kaptam utasítást 1946-ban, hogy azonnal el kell hagynom Magyarországot. Diplomáciai úton, repülőgéppel Londonba utaztam… Két évvel ezelőtt az angol hadügyminisztérium megadta az engedélyt, hogy ötven év hallgatás után beszélhetek arról, mi történt velem, és mit csináltam, addig hallgatnom kellett.
– Külföldön mit csinált?
– Miután el kellett menekülnöm a hazámból, Berlinben, Brüsszelben, Grazban és Bécsben, mint angol titkosszolgálati tisztnek, vezérkari tisztnek, az volt a feladatom, hogy megakadályozzam a szovjet és magyar kémek beszivárgását Nyugatra. Aki azt állította, hogy politikai menekült, azt előbb hozzám küldték. Hosszú kihallgatások és más hírszerző források alapján mindig sikerült kiderítenem, ha kém volt az illető. Egy év fogva tartás után visszaküldtem őket Magyarországra, ahol többségük újra börtönbe került, mert kudarcot vallottak. Sőt volt, akit kivégeztek. Ezt a munkát 1954-ig csináltam, ekkor apám kérésére New Yorkba költöztem. A kint élő magyarság fennmaradásáért, szellemi és lelki karbantartásáért létrehozták a Magyar Házat. Bár apám révén sokszor találkoztam kint élő magyar politikusokkal, többek között Varga Bélával, Kovács Imrével, Barankovics Istvánnal, majd részt vettem a Közép-európai Parlament létrehozásában, amit egyébként édesapám alapított, a politizálással lassan felhagytam, a banki munkám egyre jobban lekötött.
– Huszonkét évig dolgoztam bankokban mint közgazdász. Nevelőapám 1971-ben halt meg New Yorkban, ezután átköltöztem Coloradóba, ahol egy szépművészeti múzeumot alapítottam. Nem átlagos múzeum ez, mert egy-egy terem más-más témákkal foglalkozik, és egyszerre hat mind az öt érzékszervre: a szemre, a fülre, a szaglásra, az ízlelésre és a tapintásra. Ha a tengert mutatja be az egyik terem, akkor tengerről szóló festményeket, dekorációkat lehet látni, tengeri zene szól, tengeri ételeket lehet enni, az illat is sós, és bizonyos tárgyakat meg lehet tapintani. Öt éve élek Floridában, a múzeumot is átvittem oda.
– Nagy álmom, hogy ezt az értékes múzeumot átköltöztessem Budapestre. Ajándékként odaadnám Budapest polgárainak a több százezer dollárt érő gyűjteményt, csak egyetlen kívánságom van, hogy az államtól kapjak egy házat múzeumi célra. Másik álmom, hogy a magyar művészek részére Amerikában létrehozzak egy szépművészeti múzeumot, ahol kiállíthatnák képzőművészeti alkotásaikat.
– Miért csinálja mindezt?
– Az ősök – különösen Podmaniczky Frigyes – sokat tett Budapestért, s nevelőapám, Eckhardt Tibor is mindent megtett a magyarságért. Ezek az emlékek, ezek a hagyományok belőlem kitörölhetetlenek. Ami segítséget tudok adni a magyar nemzetnek, a magyarságnak, azt megteszem. A múltam kötelez.
Magyar válogatott játékos tehet keresztbe a Győrnek a Konferencialigában
