Valóban: a Kányádi Sándor által a debreceni megnyitón a legbékésebbnek mondott honi ünnepet is elérte a politika. Elérte már tavaly. Akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök kilenc és fél órán át dedikált a Vörösmarty téren. Az előtte kígyózó békés tömeg kitartó, szeretetteljes jelenléte – bár az ott sorakozók elsődleges szándéka nem ez volt – valóban felfogható csöndes politikai állásfoglalásként, rokonszenvtüntetésként is. Olyan spontán érzelmi megnyilvánulásnak voltak tanúi, akik akkor a Vörösmarty téren jártak, amelyhez joguk volt a jelenlévőknek. Értékrendszerétől és érzelmeitől senkit nem lehet eltiltani. (Még „demokráciában” sem.) Ahogyan azt sem lehet megtiltani az embereknek, hogy adott esetben ellenszenvüket fejezzék ki olyan politikussal szemben, akit múltja, megismert személyes tulajdonságai, képességei és képtelenségei, az általa megjelenített értékrendszer alapján nem feltétlenül becsülnek.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy a választások nem hozták meg az oly sokat emlegetett politikai megbékélést. Lám, a nyugtalanság, a baj óhatatlanul ráfröccsent közös életünk más területeire, például a kultúrára is. Ám aki ebben az országban él néhány évtizede, s van valami sejtelme e nép történelméről, irodalmáról, tudja, hogy a politika megoldatlanságai előbb-utóbb a kultúra résztvevőinek a nyakába szakadnak, így vagy úgy. Itt van például Esterházy ügye a III/III-as apával. Az ő naplóregénye is elsősorban azért ügy és azért szenzáció, mert ahol és amikor kellett volna, a besúgók és besúgottak dolga e hazában nem rendeződött el. A választások végeredményével sincs elkapálva semmi a világon. Most például ki tudja, miért – hiszen a Kende-könyv szezonján, vagyis a választási kampány hetein, hónapjain jócskán túl vagyunk – a könyvhét közönségének nyakára hoztak olyan szerzőket, szellemi felbujtókat, mint Kende Péter vagy Kéri László. Mit keresnek az ő politikai rágalmaik, kaotikus világlátásuk legnagyobb költőink, íróink köteteinek szomszédságában? Ha valakikkel és valamikkel helyet kapott a durvaság, a méltatlanság, a színvonaltalanság a könyvesstandok közelében, hát azok ők személyesen, és az ő sajátos tartalmú írásműveik.
Megdöbbentőnek és méltánytalannak találom, hogy Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke nem tőlük óhajtja megvédeni a tisztességes és értékes magyar irodalmat annak olvasóközönségével egyetemben – hanem rendőri jelenlétet, rendőri intézkedéseket helyez kilátásba a jövő évi könyvhétre, bizonyára annak érdekében, hogy Kende és társai 2003-ban már gondtalanabbul garázdálkodhassanak a könyvek ünnepén.
Valahogyan tudomásul kellene végre venni, hogy a jó tíz éve még láthatatlan polgári Magyarország nem gyömöszölhető többé vissza emlékeinkbe, álmainkba. Ezt a traumát a balliberális táborokban ideje lenne már racionálisan is feldolgozni. Rágalmazással, önkényeskedéssel, verbális erőszakkal és állandó hisztériakeltéssel többé nem jutnak semmire. Azt is hiába terjesztik magukról, hogy kizárólag ők jogosultak megmondani, mi az, hogy kultúra, és ki a művelt ember. Távolabbi és közelebbi múltjuk, jelenük, számos kulturálisnak mondott produktumuk ismeretében egyre fogy azok száma, akik még hisznek nekik.
Az önképénél fogva oly befolyásolható, magát a politikától távol tartani igyekvő értelmiségnek is be kellene végre látnia, hogy ha valóban be akarja tölteni a hivatását, a liberális oldalról érkező, állandó fenyegetések ellenére sem vállalhat közösséget az álságos árokbetemetőkkel.
Magyar válogatott játékos tehet keresztbe a Győrnek a Konferencialigában
