Eltemetett ügyek bizottsága

Dél-Afrika azon ritka országok közé tartozik, ahol 1994-ben sikeres megbékélési folyamat kezdődött el. Magyarország, amely több szempontból Dél-Afrikával hasonló helyzetben van, nem engedheti meg magának, hogy ne vessen legalább egy alaposabb pillantást az igazság és megbékélés bizottságának (IMB) tevékenységére, amelyet az apartheid utáni, demokratikus rendszerben állítottak fel, és elvégzett munkájáról a hetekben adja ki végső jelentését. A dél-afrikai IMB-t dél-afrikai körülményekre tervezték, de annak gondolata és elvei univerzális értékűek – állította lapunknak adott interjújában Andries Venter, a Dél-afrikai Köztársaság budapesti nagykövete.

A faji elkülönülésen alapuló, afrikaans nevén „apartheid” hasonlított a kommunista rendszerhez. Például abban, hogy az elit kisebbség elnyomta a többséget. Egy dél-afrikai színes bőrűnek éppen olyan kevéssé volt lehetősége példának okáért a fehérekkel azonos strandon fürödni, mint ahogyan egy átlag halandó magyar sem léphetett a különféle kormányzati és pártüdülők magánstrandjai területére, vagy használhatta a kommunista nómenklatúra infrastruktúráját, K-vonalas telefonjait, avagy lőhetett vadra a pártelit vadászterületein.

– Mennyire volt sikeres az igazság és megbékélés bizottságának munkája?
– A célját tekintve sikeresnek mondható. Egy átalakuló társadalomban persze talál olyanokat a széleken, akik ezzel nem értenének egyet. Az IMB olyan hídépítő gyakorlat vagy folyamat részeként született meg, amelynek célja, hogy a dél-afrikai társadalom mély megosztottságával foglalkozzunk, méghozzá azért, hogy a jövő társadalma az emberi jogok és a demokrácia elismerésén alapuljon. A demokrácia és a helyes kormányzás előmozdítására voltak más eszközök is, mint a földigénylési bíróság, az alkotmányügyi bíróság, az emberi jogok, nemek bizottságai és az ifjúsági bizottságok. Az IMB egyik fő feladata az volt, hogy az emberi jogok múltbeli megsértésének eseteiből a lehető legtöbbet fel lehessen fedni. Ezt abban a hitben tettük, hogy elősegítsük a megbékélést, és nemzeti egységet hozzunk létre.
– Nem osztotta meg ez a bizottság a társadalmat?
– Azt hiszem, elmondhatjuk: a dél-afrikaiak általában egyetértenek abban, hogy olyan mechanizmust hozzanak létre, amellyel a korábban nem ismert vagy eltemetett ügyeket meg lehet tisztítani a rájuk rakódott földtől. Az emberek sok mindenről nem tudtak, és sokunkat megrázott, ahogyan ezek az ügyek nyilvánosságra kerültek. Ez olyan folyamat volt, amelyben a dél-afrikaiak megnyithatták szívüket, megoszthatták egymással érzéseiket, elmondhatták egymásnak történeteiket, elmesélhették egymásnak személyes történetüket arról, hogy min is mentek keresztül. Mindez fontos a megbékélés és gyógyulás folyamatában.
– Amit mond, az mindkét félre érvényes, tehát az apartheid idején uralmon lévőkre és alávetettekre is?
– Igen. Az IMB célja és tevékenysége minden dél-afrikaira vonatkozott. Akkor fogant meg az ötlet, amikor kerekasztal-tárgyalások folytak az 1994-ben Dél-Afrikában tartott első, tisztességes és minden állampolgárra kiterjedő választások előtt. A folyamatban minden politikai csoport részt vett, beleértve a Nemzeti Pártot, vagyis a korábbi kormánypártot. A nemzeti egység és megbékélés törvényét 1995-ben fogadta el a parlament. Megjegyzendő, hogy ez a nemzeti egységkormány idején történt, amelyben a Nemzeti Párt legmagasabb szintű vezetői is helyet foglaltak. A bizottságot minden dél-afrikai számára hozták létre. Tehát pártállásától függetlenül bárki részt vehetett a tevékenységében. A bizottság előtti megjelenés is teljes mértékben önkéntes volt. Bárki eljöhetett, és tanúságot tehetett. Azt mondhatott, amit akart. Ezt követően az amnesztiabizottság döntött arról, hogy az adott személy alkalmas-e amnesztiára, és részesíthető-e közkegyelemben. Ez attól függött, hogy a szóban forgó személy visszatartott-e információt, vagy nem, és őszinte volt-e a bizottság előtt. Sokan kaptak amnesztiát.
– Aki megjelent a bizottság előtt, élt is az amnesztia lehetőségével?
– Voltak olyanok, akik nem kértek amnesztiát. Őket bíróság előtt felelősségre lehet vonni, akár büntető-, akár polgári bíróság előtt, az igazságügyi eljárás normál szabályai szerint.
– Akadtak-e olyanok, akik azt javasolták, hogy rendezzenek egyfajta nürnbergi pert, ahol a bűnösöket elítélik az emberi jogok súlyosabb megsértéséért?
– A dél-afrikai katonai patthelyzet ezt nem tette lehetővé. Egyik fél sem győzte le a másikat, ezért egyik fél sem volt képes a „győztes igazságszolgáltatását” érvényesíteni.
– Dél-Afrika óriási ország. Az egyik részében élőknek el kell utazniuk az ország másik részébe, hogy megjelenjenek a bizottság előtt?
– Nem. Az IMB területi hivatalokat létesített négy nagyobb regionális központban, nevezetesen Fokvárosban, Johannesburgban, Durbanben és East Londonban, ahol a kérelmeket és beadványokat be lehet nyújtani. A bizottság albizottságai meghallgatásokat tartottak minden nagyobb városban, és számos kisebb városba is elutaztak, úgyhogy az IMB hozzáférhető volt valamennyi helyi lakos számára.
– A bizottság kártérítési ügyekben is hoz döntéseket?
– Ez nem a bizottság elsőrendű feladata. A kárpótlásról az áldozatoknak – ha azonosítják őket – és a megfelelő kormányintézménynek kell megállapodniuk. Ugyanakkor az IMB ajánlására sokan kaptak bizonyos pénzösszegeket. Más jellegű lépéseket is tett, például emlékművek felállításánál is közreműködött.
– Ha az uralkodó fehér elit tagjait érte kár például azért, mert a fekete ellenállási mozgalom résztvevői megtámadták őket, rájuk is vonatkozik a kárpótlás?
– Igen. Ahogyan említettem, a bizottság valamennyi dél-afrikait szolgálja, függetlenül a hátterétől. Ebbe beleértendő az összes áldozat és valamennyi elkövető. Említettem azt is, hogy az IMB volt azon eszközök egyike, amelynek a demokráciát és a nemzeti egység létrejöttét kellett előmozdítania. A másik ilyen eszköz a földigénylési bíróság volt. Ez a mechanizmus egyformán vonatkozik minden dél-afrikaira. Bármely fekete vagy fehér gazdálkodó visszaigényelheti a földjét, vagy annak megfelelő kártérítésre tarthat igényt, ha az apartheiden alapuló okokból kobozták el tőle, vagy sajátították ki. Természetes azonban az, hogy a visszaélések az esetek legnagyobb részében a feketékkel és közösségeikkel történtek.
– Miként nyitották meg a levéltárakat, hogy segítsék a bizottság munkáját?
– Levéltáraink hasonlóan működnek más országok levéltáraihoz, és munkájukat a levéltári törvény szabályozza. Bonyolult kutatási és információkezelési rendszert fejlesztettek ki az IMB részére dolgozó kutatók segítésére. A bizottság elé tárt információ érzékeny természetétől függően született döntés arra vonatkozóan, hogy a meghallgatást nyilvánosan vagy zárt ajtók mögött folytassák-e le. A nemzetbiztonságot veszélyeztető információk esetében nyilvánvalóan zárt meghallgatás folyt. Az IMB munkájától eltekintve az 1996-os alkotmány emberi jogok biztosításával foglalkozó szakaszának egy rendelkezése szavatolja a levéltári információhoz való szabad hozzáférést.
– Miként tekintenek a dél-afrikai fehérek a jelenleg uralkodó Afrikai Nemzeti Kongresszus bizonyos vezetőinek erőszakos múltjára, beleértve Thabo Mbeki elnököt?
– A legtöbb dél-afrikai egyetért abban, hogy fontosabb együttműködni a jövő érdekében, mint a múltban ragadni. Így van ez annak ellenére, hogy az embereknek eltérő a véleményük a múlt eseményeiről és a politikai pozíciók értékéről. Dél-Afrika 1994-től, vagyis nyolc éve teljes demokráciában élhet, és egyértelműen megállapítható, hogy konszenzus alakult ki egy olyan politika támogatását illetően, amilyet eddig megvalósítottak, és arra vonatkozóan is, hogy milyen irányban kell az országnak előrehaladnia. Az apartheid elleni harc sokféle formát öltött. Nagyjából a hatvanas évekig csak passzív ellenállás létezett. Azután taktikát változtattak, beleértve a fegyveres konfliktust, de az erőszakot katonai célpontok, kormányzati struktúrák és nem a polgári lakosság ellen irányították. Később ezt polgári akciók sorával egészítették ki, amelynek a lakosság tömeges megmozdulásai voltak a bizonyítékai. Azt hiszem, a legtöbb dél-afrikainak nincs negatív véleménye azokról, akik részt vettek a szabadságért vívott küzdelemben. Sőt. A legtöbb fehér dél-afrikai elismeri, hogy az apartheid politikája iszonyatosan igazságtalan volt, és rengeteg kárt okozott az országnak és polgárainak.
– Voltak olyanok Dél-Afrikában, akik az apartheid idején a szomszédaik, barátaik után kémkedtek, amint ez Magyarországon történt?
– Nem, nem hinném, hogy olyan volt ez, mint Magyarországon. Az kétségtelen, hogy az elhárítás aktívan működött, de figyelme általában nem a lakosságra irányult. Voltak informátorok, de ők főként az olyan szervezetekre és egyénekre összpontosították a figyelmüket, amelyeket és akiket az állam rendjére tekintettek veszélyeseknek. Számos ilyen eset került a bizottság elé. A dél-afrikai társadalom sokkal nyitottabb volt a magyarnál. Aktív sajtója volt, igen színes volt polgári, politikai és egyetemi szervezeteinek palettája, és minden polgárának csaknem korlátlan utazási és kapcsolattartási szabadságot biztosított. Még az apartheidrendszer is – függetlenül a negatívumaitól – a törvény előtti egyenlőség tiszteletben tartásának alapelve szerint működött. Részben ennek a nyitottságnak, sokszínűségnek és a demokratikus eszmények iránti tiszteletnek köszönhető, hogy Dél-Afrika sikeresen állt át a demokratikus rendszerre.
– Most, hogy a bizottság befejezte a munkáját, „vége a dalnak”?
– Nem. Azt követően, hogy az IMB 1999 elején befejezte hivatalos tevékenységét, az albizottságokban tovább folyt a munka az amnesztia folyamatának véglegesítésére. Mára az egész munka befejeződött, és az ország elnöke rövid időn belül végső jelentést kap. Már most is van egy olyan időközi jelentés, amely öt kötetből áll, és megtekinthető követségünk könyvtárában is. E jelentéseket és a bizottság munkája során felszínre került egyéb információkat azonban még éveken át tanulmányozzák, vitatják és elemzik majd. Így hatása tartós lesz. A bizottság abban is segített, hogy le lehessen vonni olyan következtetéseket, amelyek jelentősen hozzájárulnak Dél-Afrika nemzeti egységéhez. Mert a megbékélési folyamat éveken át folytatódik, mivel nem várható, hogy az apartheid öröksége egy szempillantás alatt megszűnik.
– Megfogalmazná számunkra a dél-afrikai tapasztalatok lényegét?
– A dél-afrikai IMB-t dél-afrikai körülményekre tervezték. De annak gondolata és elvei univerzális értékűek. Politikusok és egyetemi emberek a világon mindenütt követendő példának tekintik bizottságunkat. Az IMB számos nemzetközi megfigyelőt hívott meg, nem egyet olyan országokból, amelyeknek megvolt a maguk problematikus történelme. Chile 1998 táján hozta létre a saját bizottságát. Kelet-Timor hasonló testület felállítását tervezi. Sierra Leonéban épp a múlt héten kezdte el munkáját az ottani igazság és megbékélés bizottsága. Dél-Afrika készen áll arra, hogy bárkivel, aki érdeklődik, megossza tapasztalatát, de a kezdeményezésnek nem a mi oldalunkról kell jönnie.