Tesókáim, az van, hogy haza kellene jönni a chiracista, jobboldali Strasbourgból, mert idehaza immáron minden rendben van. A Simon Tibit kár volt kihagynotok, a Krasznai Krisztián ott is beszállhatott volna szerszámnyéllel meg bakanccsal, igaz, hogy neki van még tizenegy év sara a honi igazságszolgáltatással szemben, de ez nem érdekes, nálunk most mindenki jön kifelé, benne volt a pakliban a kortespálinka és a hamisgulyás mellett, az ígéret meg szép szó. Nem tudom egyébként, miért én írok nektek levelet, mint szegény Tatjana annak idején, ezt a negyven naplopónak kellene megint, mint ahogyan a trockista Ali babának tették a fasiszta-rasszista-antiszemita Orbán-kormány regnálása alatt. Ők persze most kissé belezavarodtak a győzelmi mámor elviselésébe, egyik lelkes támogatótok, az Eörsi Pista például Vackorba (lásd még Kormos István alapvetését) harap, ha aláírótársára, az erkölcsügyi népbiztosra, Nádas Péterre gondol és már az Acsáditól is herótja van. Azt meg akkor nem értettem, hogy egy magyar főrend miért levelez lágyan egy hatvannyolcas macskakövessel, de most, hogy felnyomta a papáját a plebsznek, már kezdek megvilágosodni. No de hagyjuk az irodalmat, Gogolák elvtársnő, a lényeg az, hogy a megélhetési antifasiszták már nem foglalkoznak veletek, pedig most tényleg eljött a frankó. Ha van egy kis szerencsénk, hamarosan betiltják a prefasiszta Gárdonyi Géza fércművét, az Egri csillagokat is, mert a rasszista szerző előnytelen színben tüntette fel a Sárközit. Addig is van cigányügyi államtitkárunk Teleki László személyében, Kövér (Köteles) László sturmbannführer pert veszített, mert annak nevezte azt, ami, az meg nem számít, hogy Krasznai apuka élő adásban veri a Lakatost, és hogy most megerőszakolt egy tizenkét éves kislányt, vagy sem. Fogyóeszköz. Mondom, gyertek haza, és hozzátok magatokkal egy szavazós charteren a Szabó Albit is, rá mindig nagy szükség van a nehéz időkben. Jönnek az önkormányzati választások, elkél minden segítő kéz és baseballütő. Útközben azért nem ártana egy kis kitérő a Kajmán-szigetek felé, hogy egyszerre legyen lóvé a rasszizmus elleni harchoz és a fogaskerekes karszalagokra. Hogy amikor beindul a pankráció, azért Orbán Viktor legyen a felelős a New York Times hasábjain. Mert a Hálózat egy félresikerült Robert Redforddal is kitűnően működik. A zámolyi gyilkosság után azért nem lehetett egyszerű a „takarítás”. A brit Jane’s Intelligence Digest szakfolyóirat megbízható hírszerző forrásokra hivatkozva állította, hogy a lefalcolásban komoly szerepet játszott a KGB is. Ez most némi nehézséget okozhat, tekintve, hogy kiderült, a „lakosság” miniszterelnöke életét kockára téve küzdött a szovjet titkosszolgálat ellen. De ne féljetek, le lesz ez is vajazva. Mert mindenki más, s így az elbírálás is. Ha Orbán Viktor találkozik Silvio Berlusconival, akkor kovácsolódik a tengely, és felrémlik a közös japán–magyar határ, ha a D–(száz)napos, akkor partraszállás, és biztosan azt beszélték meg, hogy mennyit ér meg Rivaldo a Milannak. De ha így volt, akkor Gálvölgyi (tök) Hetest le kell állítani a fociról. Igaz, erre még Sugár Ágnes sem képes, kéretik Lendvai Ildikót tárcsázni. Szóval, gyertek nyugodtan, a huszonhárommillió román egyelőre valami miatt nem mozdul, várják a plazát Funarral együtt, csak egyvalamire vigyázzatok. Tasnádi Péterrel nem kellene kötözködni (ez komoly, szerintem neki még a Szigeten is lehetett néhány tanácsa a rabbinak), az egy másik műfaj, nem kispálya. Kár lenne, ha kavics kerülne a cipőjébe.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
