Idegen nyelv, anyanyelv

Tíz esztendeje vált német nemzetiségi gimnáziummá a pilisvörösvári középiskola, bár már a rendszerváltás előtt hatékony nyelvoktatás folyt az intézményben. Nem véletlenül törekedtek a helyi és a környékbeli fiatalok a nyelv alapos elsajátítására és az állami nyelvvizsgák megszerzésére már korábban is: a vidékre háromszáz évnél régebben érkeztek telepesek Németországból, s máig őrzik identitásukat.

Csaknem 30 éve alapították Pilisvörösváron a mai nevén Német Nemzetiségi Gimnáziumot és Külkereskedelmi Szakközépiskolát, amely egyre népszerűbb, s az ország távolabbi pontjain is ismerik. A volt polgári iskola, majd általános iskola épületében kezdtek az első évfolyamok 1963-ban, öt év múlva új épületbe költöztek, s az egyértelmű oktatási sikereket a hetvenes években bevezetett igazgatási-ügyviteli szakközép-iskolai képzés hozta meg. Ekkor még nem támogatták annyira a német nyelvet, mint indokolt lett volna, az ebben rejlő lehetőségekre csak később talált rá az iskola vezetése.
Pilisvörösvár történelme kissé szerencsésebben alakult más német nemzetiségű községekéhez képest: innen nem telepítették ki a megbélyegzett magyarországi svábokat úgy, mint a háborút követő baloldali fordulat után számos településről.
A törökök által feldúlt, elnéptelenedett vidékre még 1689-ben telepített I. Lipót császár német telepeseket Csáky gróf segélykérő szavára, s az új honfoglalók hangyaszorgalommal tették virágzóvá választott hazájukat. Évszázadokon át mind a földeken, később pedig az iparban is példás teljesítménnyel dolgoztak, s őrizték nyelvüket, kultúrájukat. Parasztok, bányászok, iparosok, kereskedők, kézművesek fejlődtek városi szinten. A második világháborúban nem azonosultak a német birodalmi eszmékkel, ráadásul a békeidőben is nagy szükség volt a munkáskezekre, így történelmi szerencseként kerülték el a kitelepítést. Ennek köszönhetően beszélik ma is többen a német nyelvet, mint más, nemzetiségi vidékeken az országban, noha a szocialista politika őket is megrázta.
A gimnáziumban a kilencvenes évektől fogva egyre intenzívebb németnyelv-oktatási programot követtek. Tíz esztendeje hivatalosan is nemzetiségi középiskolává váltak, németül oktatják a német nyelvtant és irodalmat, valamint a történelmet és a földrajzot. Szakavatott koreográfus irányításával ismerkednek meg a nemzetiségi táncokkal, zenével, bár az e vidékre való gyerekek hazulról hozzák a sváb szokások, muzsika és mulatság szeretetét, ismeretét. A pilisvörösvári gyerekek többsége beszéli a nagyszülei által ráhagyományozott tájszólást (sajnos sok családban kimaradt egy generáció), a háromszáz éve magukkal hozott anyanyelvet a közben sajátosan „verisvárivá” torzult változatban, s természetesen kifogástalanul megtanulják az irodalmi nyelvet.
A végzősök a gimnáziumi és a külkereskedelmi szakokon is németül érettségiznek német irodalomból és történelemből, eredményüktől függően közép- és felsőfokú nyelvvizsgát szereznek. A legjobbak a német állami nyelvvizsga-bizonyítványt is elnyerhetik, amely azonnali belépő számos honi és német nyelvterületű egyetemre, főiskolára.
Sikeres vállalkozásnak bizonyult a hatosztályos képzés, amelyre nem csak, sőt elsősorban nem csak a nemzetiségi családok íratják be gyermekeiket. Akik egyáltalán nem beszélik a nyelvet, azok felvételizhetnek Pilisvörösvárra az általános iskola hatodik osztályának befejeztével, s a gimnáziumban kétéves intenzív nyelvi előkészítéssel hozzák fel őket társaik tudásszintjére. Így a korábban semmilyen idegen nyelvi hagyománnyal nem bíró, jó képességű diákok is ledolgozhatják hátrányukat.
Az iskola iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozik: míg hét esztendeje alig kétszázan, mostanra háromszor annyian tanulnak. A vidékies, családias légkör, az otthonos kollégium erénye a tanintézménynek, az igazgatónak, Búza Jánosnénak nincs oka aggódni a beiskolázandók csökkenése miatt. A külkereskedői ügyintéző szakon magyarul és/vagy németül tanulhatják a diákok a közgazdaságtant és az üzleti gazdaságtant is.