Le Monde
Rasszista gyűlöletkeltés miatt a francia legfőbb ügyész eljárást indít egy cionista internetes honlap ellen, amely Izrael-ellenes érzelmekkel vádolt, nevük alapján zsidónak minősített francia közéleti személyiségek ellen erőszakra uszított. A gyűlöletkeltő cionisták arra buzdították olvasóikat, hogy a Dávid-csillaggal megjelölteket „köpjék szemen vagy csapjanak a pofájukba baseballütővel”. A célpontok egyike Juliette Binoche Oscar-díjas színésznő. A honlap ellen a Mozgalom a Rasszizmus Ellen a Népek Barátságáért nevű szervezet kezdeményezte a jogi eljárást, és „a holokauszt emléke elleni bűntettnek” minősítette annak tartalmát, amiért az a második világháború óta először a zsidó nevek viselőit sárga csillaggal azonosítja, és meglincselésükre szólít fel. Az amisraelhai.com (héberül: Izrael népe él) címen elérhető szöveg egy ismert francia kutatót „a varsói gettó sajnálatos túlélőjének” nevez. A honlap a palesztinokat „szemeteknek” jellemzi, és Marseille-t arab lakosai miatt, „a szemét első városának” aposztrofálja. Kofi „Ananát” (az ENSZ főtitkárát, az ananászra hajazó névre torzítással – L. I.) azzal jellemzik, hogy a kókuszpálmáról került egyenesen a világszervezetbe.
A honlap szerint nem „palesztin menekülttáborról”, hanem „trágyalerakóról” kell beszélni és nem „palesztin tüntetőkről”, hanem „nyüzsgő szemétről”.
A vezető francia lap megjegyzi: a cionista lap egyáltalán nem marginális jelenség, hiszen azt egyszerű kattintással, ajánlott honlapként el lehet érni a Francia Zsidó Intézetek Képviseleti Tanácsának (CRIF) honlapjáról. A CRIF marseille-i tagozata (crif-marseilleprovence.com) például a gyilkosságra buzdító honlapot „a francia zsidó közösség hangjaként” ajánlotta.
Die Welt
Franciaország szégyenfalának nevezi a jobboldali német lap azt a hangszigetelő falat, amely egy lakótelepi lakásokkal tűzdelt várost választ el egy gazdag, elegáns kis közösségtől Észak-Franciaországban. A tehetős polgároknak elegük lett a szegények randalírozásából, motorjaik túráztatásából, bömbölő sztereokészülékeikből, drogkultúrájukból. A falnak nagy a nemzetközi sajtója (talán majd a magyarországi balliberális sajtó is felfedezi – L. I.).
Süddeutsche Zeitung
Annak ellenére, hogy a belügyminisztérium egyházügyi osztályának aktáit 1989-ben megsemmisítették, most kiderült egy téma szerint csoportosított dokumentumgyűjteményből, hogy II. János Pál pápa után is folyamatosan kémkedtek egy kompromittált papon keresztül – írja a német liberális lap.
The Guardian
Norvégián a felháborodás hulláma söpört végig, miután az ottani McDonald’s bevezette McAfrika nevű szendvicsét. A Norvég Vöröskereszt, a Keresztény Segély és több szervezet felháborodását fejezte ki, amiért az amerikai óriáscég 12 millió éhező afrikaiból űz gúnyt – olvasható a baloldali brit lapban.
Brutálisan elszaporodtak a szúnyogok, hatalmas irtás kezdődik a héten
