Elképzelhető, hogy a Pannon Rádió éterén mától ismét csak sistergést lehet hallani a párhuzamos műsorsugárzás miatt. A Hírközlési Felügyelet (HÍF) ugyanis a Gidó Média Kft.-nek adott tegnap frekvenciaengedélyt a 99,5 hullámhosszra, ám a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány nem kapcsolja ki a tulajdonában lévő Meredek utcai adót – tudtuk meg. A Hírközlési Területi Hivatalnál azt közölték lapunkkal, hogy elrendelték a Pannon Rádió adását jelenleg sugárzó adó kikapcsolását, és egyúttal engedélyezték a Gidófalvi Attila vezette cég adójának sugárzását egy új helyről. Megtudtuk, ha ismét párhuzamos sugárzásra kerül sor, a felügyelet hatósági eljárást indít a Meredek utcai adó kikapcsolása érdekében. Információink szerint ez több hetet is igénybe vehet. Ismeretes, a Gidó Média Kft. ügyvezetője április 15-én kérte az adóberendezés ideiglenes áthelyezését a hármashatár-hegyi telephelyre, amelyhez az engedélyt május 18-tól meg is kapta.
Győri Béla, a Bocskai-alapítvány kurátora szerint politikai nyomásra hozta meg döntését a HÍF, ám azt még nem tudja konkrétan, hogy ki áll az ügy hátterében. Az alapítvány fellebbez a döntés ellen, amelyet a sajtószabadság, a törvényesség elleni támadásnak értékelnek. Győri szerint a HÍF szándékosan figyelmen kívül hagyta annak a rendőrségi határozatnak a megállapítását, amely azt állította, hogy Gidófalvi a rádió működésével kapcsolatos eljárása során nyilvánvalóan megszegte a gazdasági társaságokról szóló törvény és a társasági szerződés rendelkezéseit. Az alapítvány augusztus 13-án feljelentést tett a rendőrségen, mivel szerintük a Gidó Média Kft. vezetője jogtalanul emelt le a társaság számlájáról – amelyben kisebbségi tulajdonos a Bocskai-alapítvány – 1,5 millió forintot. Gidófalvy ezt cáfolta, s korábbi bejelentése szerint mától megkezdik új műsoruk sugárzását.
Párhuzamos Pannon-adások?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!