A magyar tánc évszázadai és a Duna- rapszódia című produkciókkal köszöntik a 225 éves Józsefvárost szeptember 7–8-án az Orczy-kertben. A Honvéd Táncegyüttes és a Vitézi Ének Alapítvány ismertetése szerint a Józsefvárosi sokadalom című rendezvény a tavalyelőtti és a tavalyi, tizenöt helyszínen megrendezett Millenniumi sokadalom, illetve a Szent István-napi sokadalom folytatása. Az Orczy-kertben mesterségek bemutatójával, iparművészeti vásárral, népzenei koncertekkel és néptáncegyüttesek fellépésével szórakoztatják majd az érdeklődőket. A gyermekeket játszóház és színpadi hancúrozó várja, mulattatásukról vásári komédiások gondoskodnak. Az események zárásaként a Honvéd Táncegyüttes és a Budapest Táncegyüttes kétrészes néptáncgálával lép színpadra: 7-én a Magyar tánc évszázadai, 8-án pedig a Duna-rapszódia című produkciót mutatják be. A szombati előadás után táncház veszi kezdetét, s a résztvevők megkóstolhatják Novák Ferenc, a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetőjének főztjét is. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvények mindkét nap ingyenesen látogathatók.
Horrorfilmet lehetne forgatni a Népligetben + videó
