Többrendbeli rablással gyanúsítanak egy 19 éves budapesti férfit, akit a szentendrei rendőrkapitányság munkatársai országos elfogatóparancs alapján vettek nemrégiben őrizetbe. A rendőrség gyanúja szerint az elfogott fiatalember összesen hat rablást követett el, illetve kísérelt meg idén május óta.
A rablássorozat május 22-én kezdődött, amikor az óbudai Csobánka téren található totó-lottó kirendeltségben dolgozó alkalmazottat – a gyanú szerint – lőfegyverrel megfenyegette, majd készpénzt és egy mobiltelefont eltulajdonítva elmenekült a helyszínről. A rabló körülbelül 120 ezer forintos kárt okozott. Pár nappal később, június 6-án egy szintén óbudai vendéglő alkalmazottját fenyegette meg lőfegyverrel, majd a körülbelül 122 ezer forintos bevétellel távozott a helyszínről. A gyanú szerint további három budapesti rablás írható a számlájára.
Az őrizetbe vett fiatalemberrel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Rablási Osztálya folytatja le az eljárást.
Harmincöt éve volt a rendszerváltás
