Tokió rendezné kapcsolatait Phenjannal

Hírösszefoglaló
2002. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Japán és Észak-Korea képviselői két év óta első ízben ültek tárgyalóasztalhoz Phenjanban, a vezető külügyi tisztségviselők tegnap kezdték meg kétnaposra tervezett megbeszéléseiket. A találkozót azután szervezték meg, hogy Phenjan jelezte: kész javítani a kapcsolatait a Nyugattal. Az észak-koreai vezetés tárgyalási hajlandóságával szeretne hozzájutni a számára égetően szükséges segélyekhez, másrészt pedig szeretné elkerülni, hogy az ország az amerikaiak vezette terrorellenes hadjáratának célpontjává váljon.
A megbeszélések előtt Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő levelet intézett Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőhöz, amelyben a japán–észak-koreai kapcsolatok rendezését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy „komoly és őszinte választ” vár a japán kezdeményezésekre.
A megvitatandó kérdések között szerepel ama tizenegy japán állampolgár ügye is, akiket észak-koreai ügynökök a hetvenes és nyolcvanas években raboltak el hazájukból. A japán állampolgárok elrablásának vádját az észak-koreai hatóságok mindeddig visszautasították. A két ország között egyébként nincs diplomáciai kapcsolat.
*
A Kreml szombaton szükségesnek tartotta megerősíteni, hogy a Kuril-szigetek Oroszország része. Ezt megelőzően Kavagucsi Joriko japán külügyminiszter a Kuril-szigetek déli részén, egykori japán lakosok előtt kijelentette: érzelmei arra a gondolatra serkentették, hogy Japánnak vissza kell kapnia az „északi területeket”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.