Felháborítónak tartja Simon János politológus a kormány augusztus 20-i kitüntetési gyakorlatát. Az előző kormány soha nem mert volna olyat tenni, hogy kitünteti a saját értelmiségi holdudvarát – mondta a szakértő. Most viszont a Medgyessy Péter miniszterelnök által felterjesztett kitüntetettek között feltűnően nagy számban szerepelnek az MSZP–SZDSZ-kormány udvari írói, költői és humoristái – fejtette ki a szakértő. Hozzátette: az Orbán-kabinet mindig igyekezett olyanok munkáját elismerni magas állami kitüntetésekkel, akik mindkét oldalnak elfogadhatók, és munkásságuk az egész társadalomban tiszteletet ébresztett.
Ismeretes: a miniszterelnök javaslatára augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét kapta többek között Bolgár György újságíró, Farkasházy Tivadar humorista, újságíró, Gálvölgyi János színész, Halmai Gábor, a Soros Alapítvány kuratóriumának vezetője és Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, aki az Erzsébet hídi és Kossuth téri demonstrációk erőszakos szétverése és a Népszabadság fotóriporterének véresre verése után azt kifogásolta, hogy a sajtó „rendőri atrocitásról” írt.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta például Ferge Zsuzsa szociológus és Kornai János közgazdász. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült például Békesi László közgazdász, a Horn-kormány volt pénzügyminisztere, jelenleg az SZDSZ szakértője, Hetényi István volt pénzügyminiszter, Jancsó Miklós filmrendező, Litván György történész, Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és Szabó István filmrendező. Mészáros Tamás újságíró, színikritikus lovagkeresztet kapott.
***
Elismerések Pártpolitikusoknak. „Nem szívesen kommentálom az állami kitüntetéseket, mivel ez korábban sem volt szokás, hiszen ez sértené az arra érdemes embereket. Ugyanakkor most meg kell jegyeznem, hogy az augusztus 20-i kitüntetettek egy része kifejezetten pártpolitikus, ez pedig nem felel meg az előző tizenkét év gyakorlatának” – jelentette ki kérdésünkre Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. Hozzátette: Horváth János vagy Varga László többet tett a magyar demokráciáért és az országért, mint néhány most kitüntetett személy. Emlékeztetett arra is, hogy 1994–98 között a Fidesz interpellációban emelte fel a szavát az ellen, hogy akkor egy olyan embert tüntessenek ki, aki részt vett az ’56-os forradalom leverésében, ha nem is fegyverrel, hanem tollal. Kövér László reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kitüntetések nem pártpolitikai alapon történnek majd. (K. F.)
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
