Végveszélyben a sajtószabadság?

Kis Ferenc
2002. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felszólítom a szocialistákat, hogy a Szabadság térről költözzenek vissza a Köztársaság térre és állítsák le Ragáts Imre megbízott tv-elnök ámokfutását – hangoztatta Szalai Annamária fideszes parlamenti képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint Magyarországon végveszélyben van a közszolgálatiság és a sajtószabadság, mivel a kormánypártok gátlástalan politikai tisztogatást hajtanak végre a Magyar Televízióban, miközben sorozatos fenyegetések érik a Magyar Nemzetet, amelynek gazdasági helyzetét a reklámpiac manipulálásával próbálják megnehezíteni.
– A Köztársaság téren írt médiapolitikai forgatókönyv címe feltehetően az, hogy „Haverok közt”, hiszen a közszolgálati televízióban az MSZP holdudvarához tartozó személyeket, barátokat helyezik pozícióba – fogalmazott Szalai Annamária. Hozzátette: ezt a forgatókönyvet lépésről lépésre, jól láthatóan hajtják végre, „céljuk a százszázalékos véleménymonopólium megteremtése, illetve visszaállítása”. Szalai utalt arra: a polgári kormány törekedett a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, ez azonban „nincs ínyére a baloldalnak”. Emlékeztetett: a jelenlegi kormánypártok az előző ciklusban „azt hazudták”, hogy a Fidesz megszállta a köztévét. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy abban az időben egy „Kende nevű élőlény gyártott műsorokat” a köztévének, és – mint mondta – Medgyessy Péter nevelt lánya is dolgozott a televíziónak. Az ellenzéki médiapolitikus példátlannak nevezte, hogy a kereskedelmi televíziók is – „kötelezően ajánlott módon” – közvetítették augusztus 20-án a miniszterelnök beszédét.
Ujhelyi István szerint a Fidesz nem a sajtószabadságot, hanem néhány, a párthoz kötődő személy szabadságát félti. Az MSZP médiapolitikusa Szalai Annamária sza-vaira reagált az MTI-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.