A kőbányai Dreher Sörgyár

Hazánkban a sörfőzés a XIX. század közepéig csupán céhrendszer keretein belül működött, amit egy 1843-as rendelet szabadított fel, elindítva a hazai iparszerű sörfőzést. Ma is üzemelő központja a Dreher család kezében, Kőbányán alakult ki a század második felére. A hazai sörigényeket Pesten, Budán, Óbudán és több vidéki városban – kizárólag céhes kereten belül – üzemelő serfőzdék fedezték egészen a XIX. század közepéig. A céhrendszer a többi iparághoz hasonlóan, ekkorra már inkább gátja volt a fejlődésnek, ezért a hagyományos Évi Pesti Serrendtartás 1843-as számában nyilvánosságra hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy „minden pesti polgár servám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert”. A legelső engedélyt Schmidt Péter kérte és kapta, akinek serfőzőháza 1867-ig üzemelt az Üllői út 31. szám alatt. Készletének raktározásra a Kőbányán évszázadok alatt, a mélyművelésű kőfejtés után kialakult, télen-nyáron állandó hőmérséklettel rendelkező pincejáratokat használta. A több mint harminc kilométer hosszú föld alatti rendszer folyosókkal összekötött pincéit több, nyolc-tíz méter magas terem egészítette ki, amely kiváló, természetes körülményeket biztosított a sör érleléséhez és tárolásához. A sörkészítés egészen rendkívüli helyszínét hamarosan több új vállalkozó is felfedezte, így alapított céget és kezdte meg működését Kőbányán, a Halom utcában a Kőbányai Serház Társaság, valamint a Jászberényi úton a Barber és Klusemann Serfőzőház. Az előbbi kicsiny üzemet – a majdani konszern elődjét – vásárolta meg Dreher Antal, schwechati serfőző mester 1862-ben. Fia, ifjabb Dreher Antal, aki 1870-től átvette az üzemet, varázsolta ezt néhány év alatt hazánk legnagyobb sörgyárává. A később tovább bővített gyárépület eredetijét is ő építtette Feszl Frigyes tervei alapján.

A századfordulóra a már nyolcszáz munkást foglalkoztató, évente több mint félmillió hektoliter sört forgalmazó gyár itthon újdonságnak számító, úgynevezett alsó erjesztésű sört állított elő, és legismertebb márkái ekkoriban a Szent János, a Bak és a Korona voltak. A nagyüzemet 1907-ben, a nagyobb tőkeszükséglet miatt már a fiú, Dreher Jenő alakította részvénytársasággá, aki házasságával – felesége ugyanis a Kőbányán időközben szintén gyártulajdonossá vált másik söröscsalád, a Haggenmacherek leszármazottja volt – tovább növelte a Dreher-gyárat. Ezek együtteséből hamarosan megalakult a Dreher-konszern, amely az évek múlásával tovább növekedett. Lassanként az eredeti üzemhez csatolták a Részvényserfőzdét, felszámolták az utoljára megalakult kőbányai üzemeket, a Fősört és a Király Serfőzdét, amely utóbbi Deutsch néven malátagyárként működött tovább. Egyedül a Polgári Serfőző tudta megőrizni függetlenségét, az is mindössze a második világháborút követő államosításig, mikor is Kőbányai Sörgyár néven összevonták az addigi Dreher-gyárral. Bár a Dreher sör már a nyolcvanas években visszakerült a hazai boltok polcaira, a vállalat csak 1997 óta viseli eredeti nevét. A gyár mai központja a néhai Részvényserfőzde területén, a Jászberényi úton található, míg a régi Dreher-telep ma szomorú, elhagyatott látványt nyújt. Az ipartelepet a háború óta malátagyárként használták, amely 1994-ben szűnt meg végképp. A komoly múltra visszatekintő Dreher sör egykori szülőhelyén azóta egy jóformán üres, néptelen, pusztuló ipartelep fogadja az erre járót.