A szavak háborúja

Ha szavakkal fizikailag is lehetne ölni, Orbán Viktornak alig lenne sansza életben maradni. E lehetőség híján azonban ellenfeleinek be kell érniük, hogy csak a politikus Orbánra zúdítsák gyilkolásra szánt verbális fegyvereiket. Aki e ricsajban még nem veszítette el a teljes hallását, és nem sötétült el egészen a látása a szemfényvesztésben, amit jobb híján magyar belpolitikai életnek nevezünk, egy világos pillanatában észreveheti, hogy a baloldali pártpolitikusok napok óta másról szónokolnak, az újságíróik napok óta másról cikkeznek, mint amiről az előző kormány miniszterelnöke beszélt. Medgyessy jelentőségteljesen közölte: ő már direkte haragszik, ami kétségkívül érdekes és fontos dolog, de hogy konkrétan mitől gerjedt fel, nem részletezte. Csak nehogy úgy maradjon, összeráncolt szemöldökkel.
Tegnap a parlamenti napirend előtt tovább kavarta az „Orbán-botrányt” politikai életünk furcsa párja, Kovács és Kuncze. Az MSZP-s külügyminiszter a Fideszt verhetetlennek mondta a hazudozásban, cinizmusban és az ország érdekeinek veszélyeztetésében, azzal vádolván őket, hogy az ország jövőjét alá akarják rendelni pártérdeküknek, holott Szent István óta nem volt ilyen esélye Magyarországnak, mint az EU-csatlakozás. Ezt azért szép Kovács Lászlótól hallani, mert külügyes életének előző évtizedei alatt ki sem mert pislogni a béketáborból a Lajtán túlra, számára hivatalból egy és ugyanaz volt az itteni és a szovjet pártérdek, azért kapta a fizetését, s Szent Istvánt még első Istvánnak ismerte. Az SZDSZ-es Kuncze kalandorpolitikának nevezte az Orbán által szóvá tett fenntartásokat, s ő is azzal vádaskodott, hogy a volt kormányfő belpolitikai érdekek alá rendeli az ország jövőjét. Hogy mitől kaland a politika, arról éppen Kuncze sejthet valamit, hisz liberálisai addig hazardíroztak a volt MSZMP-sekkel, amíg 23-ról 5 százalékosra sikerült leharcolni a népszerűségüket. Mi a kalandorság, ha nem ez?
Orbán Viktor idézett kritikusai tehát nem azokra a józan felvetésekre reagálnak, amelyek például a magyar gazdák, a kis- és középvállakozók létérdekeit vennék figyelembe az unió szigorú piacára lépve, hanem ócska hisztériát keltenek híveik közt, aminek célja az ellenzék kétségkívül legerősebb egyéniségének minden áron való kompromittálása, politikai ellehetetlenítése.
E nyilatkozatháborúban megint főszerepet kap a baloldali politikusok kezéből evő média. A katyvasz kifőzésének receptje a következő: végy egy olyan szövegrészletet Orbán szájából, amely bármi módon kapcsolatba hozható az uniós csatlakozással, hámozd le róla és tüntesd el az összes logikus, világosan értelmezhető összefüggést, vesd bele az összehordott rágalomtól és gyalázkodástól fortyogó katlanba; addig kavargasd, amíg felismerhetetlen lesz a ráragadt hazugságmocsoktól, azután szervírozd a kilenctized részben saját nyilvánosságod körében. Miután a sajtó/konyhamunkásaid ellátták a hozzá való körítéssel, mutasd meg a förtelmes kaját a népnek, a Való Világ és Heti Hetes közti szünetben, hadd rémüldözzön a kedves néző Orbán és a Fidesz EU-ellenességétől. Végül ne felejtsd el megpályázni a Pulitzer-emlékdíjat!
Erről van szó valójában, és nem a Fidesz, s különösan nem Orbán Viktor „EU-ellenességéről”. Ismerős a jelenség a változó időben: amikor 1989 júniusában a Hősök terén a fideszes szónok a szovjet csapatok kivonulását sürgette, vagy egy évtized múltán kormányfőként az Európa-idegen Benes-dekrétumokról mondott véleményt, ugyanezzel a fegyverrel háborúztak ellene: hazug szavakkal. Könyörtelen ellenségeit még az sem zavarja – vagy éppen ez zavarja –, hogy Orbán Viktor alighanem a legeurópaibbnak mondható politikus az egész hazai mezőnyben.