A fővárosi önkormányzatot egymillió, a Hídépítő Rt.-t kétmillió, Demszky Gábor főpolgármestert pedig százezer forintra büntette a Közbeszerzések Tanácsa. A testület az Erzsébet híd korrózióvédelmi felújítására kiírt közbeszerzési eljárás törvénysértése miatt rótta ki a büntetéseket.
Mint arról a Magyar Nemzet elsőként beszámolt: botrányos döntést hozott nyáron a Főpolgármesteri Hivatal szaktestülete, amikor az Erzsébet híd korrózióvédelmi munkálataira a 440 millió forinttal drágább ajánlatot fogadta el. Azt a pályázatot, amelyben olcsóbb ajánlat szerepelt, formai okok miatt utasították el, mire a vesztes cég a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.
A fővárosi önkormányzat egyébként már kifizette a büntetést, bár úgy vélik, jogszerűen jártak el az ügyben, amely miatt a Fővárosi Bírósághoz fordultak. Amennyiben október közepéig nem születik ítélet, új közbeszerzési eljárást kell kiírni, az Erzsébet híd felújítása pedig 2003-ra csúszhat.
A felújítási pályázatra három cég jelentkezett, közülük a Hídépítő Rt. és a Hídtechnika Kft. közös, 1,2 milliárd forintos ajánlatát fogadta el a fővárosi önkormányzat. A közbeszerzési döntőbizottság nem vitatta az eredményt, ugyanakkor úgy véli, hogy a győztes cég nem a saját vállalkozására vonatkozó pénzügyi adatokkal igazolta pénzügyi alkalmasságát a megbízásra, és ezzel megsértette a közbeszerzési törvény rendelkezéseit. A Közbeszerzések Tanácsa szerint a főváros abban hibázott, hogy nem kérte be azokat a dokumentumokat, amelyekkel a pénzügyi alkalmasságot igazolniuk kell az ajánlattevőknek, illetve anélkül hozta meg döntését, hogy vizsgálta volna, milyen adatokat kapott a Hídépítő Rt.-től.
Demszky zsebe bánja a botrányos közbeszerzést
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!