Az időgép felfedezése

Egyszer régen, nagyon régen, Mátyás király idejében, élt egy tudós feltaláló, lassú lován poroszkáló – ménjével elégedetlen –, felfedezte emiatt menten az időgépet; óh, de jó!
Villámgyorsan készülődött: sebbel-lobbal, felöltözött; s mert akadt otthon friss körözött – persze nem volt pasztőrözött –, pár szendvicset becsomagolt; gombot nyomott, s nyoma sem volt, csak egy fénycsík a gép mögött! Várt reá egy új világ; ő leli meg tán Amerikát, vagy ha azt nem, ott a Hold; hiszen az maga egy fehér folt! Így szállt időn, téren át, ameddig csak meg nem állt… De vajon most hol lehet? E párbeszéd a felelet:
– Jó estét kívánok éppen! Ön keresztülszáguldott az égen, mielőtt szabálysértést fennforgatva leszállott a téren, személyi igazolványát, gépjármű-vezetői engedélyét kérem! Remélem, érti, amit mondok, mer’ én nem…
– Nem fogja elhinni szavam, hisz én se gondolnám valónak, ha nem látom tenmagam: az időből érkeztem, jó uram, s ez korszakalkotó, semmihez se fogható! Bizonyára könnyedén belátható, miért nincs az ön által óhajtott okirat nálam… Jaj, egész életemben e csodás pillanatra vártam!
– Már sok részeg sofőrt láttam ittasan részt venni a forgalomba’, de a maga magyarázkodása túltesz rajtuk szorgalomba’… Időgép, mi? Én meg a Mátyás király vagyok… Megkérném, hogy ne hazudjon már ilyen nagyot!
– Uram, királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, de elszomorítottál! Tán elromlott a kronométer mutatója? Ha jól látom, a 2002-es évszámon… igen, pont ott áll… Ne haragudj, hogy megkérdem, még ha ezért halál is jár: biztos te vagy Mátyás király?
– Fölfogtam már, mi a gond: a szabálysértést elkövető egyén teljességgel bolond. Nem is csoda, hogy megőrült, mikor ismerőseinek köre egy királlyal bővült… Ebből viszont kiderült: az én nevem Mátyás király, nem pediglen Kovács „kettő” tizedes, amihez a fogam amúgy sose fűlt… Hú, de fess! Mátyás király tizedes… Fölhívom az asszonyt, aztán majd csak les! Halló, Olga? – szólt a közeg a telefonba… (A mi tudósunk meg csak nézte, nézte, hogy egy ily aprócska készülék a biztos úr felesége… Neki is volt otthon neje, igaz, nem Olga, csak Emese, ki lusta némber, pedig nincs sok dolga, csak annyi, mit megtesz egy alapos szolga uráért, ki minden földi dolgok elfoglalt tudója…)
– …mondom, király, Olga! Ne feleselj velem a telefonba’! Itt áll egy úr, aki eztet mondja… Dehogy légből kapott, bár a feltételezésre szolgáltat csekély alapot, hogy onnan érkezett… Esküszöm, nem ittam, vagy ha mégis: titok! Nézd, Olga, megcsaltál, mer’ nem tudhattad, hogy egy élő király vagyok, nemcsak a te urad… Mondom, nem hazudok! … Lásd, kivel van dolgod, megbocsátok neked, körömlakkot is kapsz, mer’ tudom, hogy kell neked! … Olga, még beszélek, miközbe’ leteszed? … Azt mondja, nem szeret…
– Hát, felség, így jártál! Nőd biztató szavára hiába vártál… Bár termetre tetszetős, mert kevés helyet foglal – ami főleg utazáskor kevesebb egy gonddal –, mégsem túl praktikus, hisz undokabb a vártnál.
– Az egy dolog, hogy hontalan, és ide-oda röpköd gondtalan, viszont az Olgát bántani nem hagyom, mer’ tudom, hogy szeret engemet, csak nem nagyon… Levegőből való, tiltott leereszkedésér’, valamint ezenközben elkövetett, hivatalos feleségű közeg elleni, szóbeli rágalmazásér’ a legsúlyosabb büntetést kiszabom, valamint a gépjármű-vezetői engedélyét bevonom. Ne próbáljon menekülni, mer’ azt úgyse’ hagyom!
Szegény tudósunk csak lesett, törte a fejét egy keveset, aztán íziben startolt, s új úti célt keresett. Történetem tán hihetetlen volt, mindamellett így esett; ám ha valaki elhinni rest – szilaj becsületemen ne essék folt! –, keresse csak az utakon bátran Mátyás király tizedest…