Bukarest hajthatatlan a Gozsdu-vitában

Wagner T. István
2002. 11. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyvárad. Románia és Magyarország minél hamarabb, lehetőleg még az idén megpróbálja megtalálni a módját annak, hogy a Gozsdu Alapítvány szerezze vissza Budapesten lévő javait – jelentette ki a román kormányfő egy tanácskozáson, amelyet a Román Akadémia és a Külügyminisztérium rendezett a román politikus, Emanoil Gojdu születésének 200. évfordulóján. Adrian Nastase miniszterelnök úgy vélekedett, hogy ezen javak visszaszerzése nyereséget jelentene mind a román–magyar együttműködésben, mind a magyarországi román közösség kulturális azonosságtudata védelmében. A Mediafax hírügynökség anyaga emlékeztet arra, hogy – 1869-ben kelt végrendelete alapján – az egykori jogász-politikus teljes vagyona a magyarországi és az erdélyi román közösséget illeti halála után, s egy alapítvány kezelésébe kell hogy kerüljön, amely az erdélyi és a magyarországi román ortodox egyház képviselőiből áll. Az alapítvány 1870 és 1952 között működött, és több mint ötezer román diáknak adott ösztöndíjat, illetve egy budapesti központi épületegyüttest kezelt. A hír szerint a kommunista rezsim hatalomra kerülése után Magyarország államosította az ingatlanokat, mely állapot máig nem változott. „Az alapítvány működéséhez szükségesek a Magyarország területén lévő javak, amelyek visszaadása egyben a Gozsdu emléke előtti főhajtást is jelentené, végakaratának tiszteletben tartását” – fogalmazott Nastase. Mircea Geoana külügyminiszter a rendezvényen kijelentette: a két állam közötti jelenlegi kapcsolatok lehetővé tesznek egy olyan párbeszédet az ügyben, amely kedvező módon rendezné a kérdést.
A román kormányfő november végi, budapesti tárgyalásain minden bizonnyal ismét szóba kerül a Gozsdu-vagyon kérdése, amelyet Bukarest gyakorlatilag 1990 óta napirenden tart a kétoldalú egyeztetések szintjén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.