Ugyan lesz ma még egyeztető tárgyalás, az eddigi jelek alapján azonban szinte biztosra vehető, hogy vasárnap nulla órakor határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a Malév légiutas-kísérői. A múlt hét péntek óta folyamatos egyeztetések ellenére ugyanis nem született megállapodás a légitársaság menedzsmentje és a légiutas-kísérők érdekeit képviselő Hunacca vezetői között.
Lőrinczy Zsolt, a Hunacca elnöke elmondta: a tárgyalások során többször is elmozdultak korábbi álláspontjuktól, legutóbbi kompromiszszumos javaslatukban elfogadták volna a Malév jövő évre vonatkozó, nyolcszázalékos napidíj-emelési javaslatát, és csak azután kértek volna nagyobb emelést. A Malév közleménye szerint a légitársaság 2002-ben öt százalékkal emelte a napidíjakat, amelyet további nyolcszázalékos alapnapidíj-növelés követ egy progresszív sávos rendszer bevezetésével 2003-ban. A Malév vezetése nem lát lehetőséget további munkáltatói intézkedésekre ezen a területen. Ha munkabeszüntetés lesz, a járatok csökkentett kiszolgálással, de menetrend szerint közlekednek majd.
Bóka János: az Európai Bizottság költségvetési javaslata nem mutat utat a versenyképesség helyreállításához
