Információnk szerint a parlament keddi ülésnapján esküt tesz Juhos Katalin, a Fidesz új országgyűlési képviselője, aki a mandátumáról lemondott Várhegyi Attila helyét foglalja el a frakcióban. Az ellenzéki párt országos választmányi elnöksége ugyanis a hét végén meghozta a végleges döntést a volt XI. kerületi polgármester delegálásáról.
Kedden és szerdán ülésezik az Országgyűlés: a képviselők szavaznak többek között a köztársasági elnök és hivatala elhelyezéséről, a házassági névhasználatról, valamint a Magyar Televízió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány 1997–2001. évi beszámolóiról.
Holnap a köztársasági elnök és hivatalának a Sándor-palotában való elhelyezéséről szóló törvényjavaslat esetében a parlament előbb az előterjesztéshez beérkezett módosító javaslatokról határoz, majd lehetőség szerint sor kerül a záró szavazásra is. Ellenzéki képviselők módosító indítványokat terjesztettek be a javaslathoz, amelyekben a Miniszterelnöki Hivatal irodáinak a Parlamentből való kiköltözését szorgalmazták. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló előterjesztés szavazására is sor kerül. A jogszabály módosításával a férjnek is joga lesz viselni felesége családnevét.
A parlament határoz a közszolgálati televíziók kuratóriumainak beszámolóiról. A parlament kedden folytatja az általános vitát a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről és a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslatokról.
Ettől az egy hozzávalótól lesz igazán jó a csirkeraguleves
