Manapság nem meglepő, hogy a távközlési cégek és az azokat kiszolgáló hálózati eszközöket gyártók nem a legkedvezőbb eredményekkel szolgálnak. Ugyanakkor azt vesszük észre, hogy vezetékes és mobiltelefonjaink számláin egyre nagyobb összegeket olvashatunk. Feltehetjük a kérdést: ha ilyen horribilis összegeket fizetünk a cégeknek, akkor miért veszteségesek? Sajnos, nem a helyes számítási módszert végeztük el, mert egyre több szolgáltatást használunk telefonon keresztül, mert egyre többet telefonálunk és még lehetne sorolni a „merteket”.
A probléma ott van, hogy életképes telekomtársaságot létrehozni és működtetni csak úgy lehetett az elmúlt években, hogy a vezetékes szolgáltatás mellett mobiltelefonálási lehetőséget, majd internetes hozzáférést is biztosítani kellett a felhasználók számára, ezért az igen költséges műszaki kiépítéseket banki kölcsönökből kellett finanszírozni. A technológiai robbanás azonban egyre nagyobb kihívást jelentett a szolgáltatóknak, az esetek néhány százalékában már-már túlzott is volt a nyomás. A cégvezetőknek nem volt mit tenniük, fenn kellett tartaniuk cégeiket, így vállalati kötvényekkel, valamint banki hitelekkel terhelték meg társaságaikat. Kettős nyomás nehezedett a menedzserekre, egyrészt a cég részvényesei eredményt, produktumot vártak, másrészt a vállalat hajóját a leghelyesebb irányba kellett fordítani úgy, hogy a hitelezők is megelégedettséggel szemléljék invesztíciójuk tárgyát.
A túlzott eladósodottság viszszájára fordult, azokra a telefonhálózati eszközöket gyártó és szerelő cégekre, amelyek a kilencvenes évek elején jelentős profitot termeltek, lesújtott az Y2K. Nem az ezredforduló számítástechnikai férge, hanem a szolgáltatók eladósodottsága okozta a Lucent Technologies és társainak hanyatlását. A hálózati eszközöket gyártó cégek közül talán az Ericsson és a Cisco Systems tartja legjobban magát, de a Lucent lassan a csőd közelébe kerül. A régen fényesen csillogó márkanevek saját maguk rabjaivá váltak. Mivel a szolgáltatóknak mindig a legfrissebb technikát kellett megvásárolniuk – horribilis összegekért –, ezért mára a fejlesztésekre már nemigen akad pénz a telekomkasszában. A legnagyobbak, köztük a Deutsche Telekom, a France Télécom azért mindig az elsők a piaci újdonságok bevezetése terén.
Néhány cég csupán egy szegmensre próbált szakosodni. Ilyen a brit Vodafone mobilszolgáltató, mely erőteljes ellenséges felvásárlási akcióiról híres. Ezek a cégek talán a legéletképesebbek, mi sem mutatja ezt jobban, hogy a francia közműszolgáltatóból kialakult „mindenes” társaság, a Vivendi egyik legfényesebb gyöngyszemét, a Cegetelt is a Vodafone falja fel. A Cegetel irányítása alá tartozik az egyik legnagyobb francia mobilszolgáltató SFR-társaság, amely igen kedvező falat az akvizítorcég számára. De hasonló esettel találkozhattunk a Telecom Italia esetében is, ahol eddig a Telekom Austria volt az egyik legnagyobb tulajdonos.
A beszűkült piacokon az nyer, aki a legtöbbet kockáztatja, az a nyertes, aki a lehető legnagyobb hatékonyságot tudja elérni a felvásárlások során, vagy inkább az, aki minél több országra kiterjedő szolgáltatói hálózatot tud kialakítani. Felvetődik a kérdés Magyarország európai uniós csatlakozása hajnalán: lehet-e egyszer egy egységes távközlési szolgáltató, lehet-e egyszer, hogy ha Genfbe vagy Budapestre telefonálunk Londonból, egyforma tarifát fizessünk? A válasz idővel megjön, de még sok bukást, költségcsökkentést láthatunk addig.
origo.hu
Lendvai Ildikó leleplezte Magyar Pétert, kiderült a titok
