Korrekcióval nyitottak tegnap az európai tőzsdék, a befektetők a távközlési és vegyipari papírokat vásárolták. Az indok az volt, hogy a német Bayer vegyipari cég és a brit Vodafone kiadta negyedéves eredményét, amely nem minden esetben múlta felül a vártakat. A hétfői ideges hangulatot követve a piacok némileg megnyugodtak, a részvényárak többsége lassan drágult, a Bayer jelentős, 42 százalékos eredménycsökkenést jelentett, de a publikációval egy időben a 2005-ig terjedő időszakra komoly növekedést prognosztizált.
Az európai tőzsdék árfolyamainak növekedésével párhuzamosan emelkedéssel nyitottak tegnap az amerikai parkettek is. A Wall Stree-ten a technológiai papírok erősödése volt számottevő, amelyről elemzők azt nyilatkozták, hogy a részvények korrigálják a hét első napján elszenvedett veszteségeiket, így a Hewlett Packard, a Dell és az Oracle komoly dráguláson ment keresztül.
Budapesten a nemzetközi események kevésbé éreztették hatásukat, sőt Magyarország szuverén adósságának felminősítése sem hatott különösebben a magyar tőzsdére. A Moody’s hitelminősítő a helyi valutában jegyzett szuverén adósságok szintjére minősítette fel nyolc kelet-európai EU-tagjelölt devizaadósságának és -kötvényeinek besorolását, köztük Magyarországét. Az eddigi A3 kategóriából A1-re javította a Moody’s a minősítést, amit azzal indokolt, hogy valószínűleg már elkönyvelhető az érintett országok Európai Unióhoz történő csatlakozása, így a gazdasági és pénzügyi kockázatok mértéke jelentősen lecsökken. Csupán a kötvénypiac mozdult meg a londoni döntésre, és néhány kormányzati hatáskörrel rendelkező szervezet, mint az Államadósság Kezelő Központ Rt. és a pénzügyi tárca reagált az eseményre. Elemzők szerint fontos lépés volt a Moody’s-tól a felminősítés, de mint látni lehetett, a részvénypiacon ez nem éreztette hatását. A BUX sem reagált komolyabban az eseményre, olyannyira nem, hogy 27 pontos veszteséggel zárta a kereskedést. A nap nyertese a Matáv lett 2,3 százalékos drágulásával, ezt követte a Fotex, a Nabi és a Prímagáz.
Nézőpont Intézet: A magyar választók nem akarnak előrehozott választást