Helsingin Sanomat
Meglóduló infláció és költségvetési hiány fenyegeti Magyarországot címmel a vezető finn lap újságírója megdöbbenéssel tapasztalja, hogy Budapest bevásárlóközpontjaiban az alacsony magyar keresetek ellenére sokszor magasabbak az árak a finnországi áraknál. Paavo Rautio szerint az EU-ban a kereslet csökkenése a magyar gazdasági növekedést csökkentheti, ami tovább növeli az osztogatás következtében meglóduló inflációt és a költségvetési hiányt.
The Observer
A Guardian című brit lap vasárnapi kiadása stábjának tudomására jutott, hogy brit és amerikai katonai vezetők titokban találkoztak Londonban. A találkozón olyan fegyverek bevetése is szóba került, amely a mikrohullám- technológián alapul, és két másodperc alatt megfőzi az ellenség bőrét, azt 130 fokra hevítve. A lap egy másik titkos találkozóról is beszámol, ahol iraki ellenzékiek és amerikai olajipari multik vezetői tárgyaltak az iraki olajmezők felosztásáról. Az amerikai terv az, hogy a versenytársakat kiüssék, és véget vessenek az OPEC-kartell tevékenységének.
SMH
A népszerű ausztrál internetes lap jeruzsálemi és londoni tudósítói arról számolnak be, hogy Saul Mofaz, a most kinevezett izraeli hadügyminiszter ellen a brit rendőrség vizsgálatot indított, mert felmerült a gyanú, mely szerint Mofaz háborús bűnöket követett el a megszállt palesztin területeken.
Postimees
Hitler Mein Kampf című, Moszkvában kiadott kötete legálisan kapható Észtországban. Az észt kulturális miniszter kijelentette: Észtországban nincs cenzúra.
CNSNews.com
Az amerikai internetes lap kommentárjában az amerikai média szakmaiságának és etikai színvonalának tragikus zuhanását támadja. Az amerikai média becstelenné vált. Az átlagember értékeivel ellenséges értékeket és ideológiát vall. A híreket torzítják, sőt hazudnak, hogy az újságírók saját ideológiájukat támaszszák alá a torzított hírekkel vagy hazugságokkal.
Fair
Az Egyesült Államok egyik legismertebb médiafigyelője eredményes akcióról számol be, miután felhívására olvasóik ezrei tiltakoztak, amiért a liberális The New York Times október 27-én „ezrekről” tudósított, holott az Irak elleni amerikai haditervek ellen felvonulók száma a rendőrség szerint is meghaladta a százezret. A vezető amerikai lap 30-án ugyanezen békemenetről írt cikkében már 100–200 ezer közötti résztvevőt említett.
A véres csata elmaradt a románokkal, mégis nem várt izgalmakat hozott a meccs
