Oroszország leállítja a már korábban megkezdett csapatkivonást Csecsenföldről – jelentette be tegnap Szergej Ivanov védelmi miniszter, a lépés egyértelműen Moszkva politikájának legalábbis átmeneti radikalizálódására utal. Ivanov közölte azt is: az orosz erők nagyszabású hadműveletet indítottak Csecsenföldön, hogy „csírájában fojtsák el” a szakadár fegyveresek próbálkozását újabb terrorcselekmények végrehajtására. A csecsen főváros, Groznij közelében kilenc katona vesztette életét, amikor szakadár fegyveresek lelőttek egy Mi–8 típusú helikoptert.
Elegendő bizonyíték hiányában eközben Koppenhága nem adja ki Moszkvának Ahmed Zakajevet, Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető jelenleg Dániában tartózkodó európai megbízottját. E döntést megfigyelők szerint szinte előre borítékolni lehetett, hiszen így a csecsen ügyet látványosan felkaroló Koppenhága meghajolt ugyan a moszkvai túszszedés után rá nehezedő nyomás előtt, ugyanakkor nem engedett az orosz vezetésnek sem. Moszkva egyébként újabb bizonyítékcsomagot ad át Zakajev bűnösségét illetően.
A legfrissebb adatok szerint 151 sérült fekszik még a moszkvai kórházakban, közülük hét kiszabadított túsz állapota súlyos, illetve hét külföldi és négy gyermek is van a még kezelésre szoruló sérültek között. A hatóságok közben cáfolják, de a hozzátartozók beszámolói szerint több mint száz ember sorsa még mindig ismeretlen. Nyolcvanmillió rubelre (700 millió forintra) becsülik a túszdráma nyomán a színházi központban keletkezett károkat.
Óriási siker a Harcosok Klubja + videó
