Saron radikális tervei

Hírösszefoglaló
2002. 11. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saul Mofaz volt izraeli vezérkari főnök elfogadta a védelmi miniszteri tisztséget, amelyet a szerdán kirobbant izraeli kormányválság után kínált fel számára Ariel Saron miniszterelnök. A védelmi miniszteri tisztség szerdán üresedett meg, miután a tárca addigi vezetője, Benjámin Ben Eliezer – munkapárti minisztertársaival egyetemben – benyújtotta lemondását az izraeli telepek költségvetési támogatása körül folyó belpolitikai vita miatt. Mofaz 1998-tól ez év júliusáig volt vezérkari főnök, így a palesztin felkelés 2000. szeptemberi kezdete óta eltelt két év nagy részében is ő irányította az izraeli hadsereget. A tábornok támogatta Jasszer Arafat palesztin vezetőnek a hatalomból való kiszorítását is. A Háárec című izraeli lap csütörtöki beszámolója szerint Simon Peresz izraeli külügyminiszter elhárította Saron ajánlatát, hogy csatlakozzon az új kormányhoz.
Közben folyik a tapogatózás a Likud részéről a lehetséges koalíciós partnerek felé. Ariel Saron izraeli miniszterelnök reméli, hogy pártja szövetséget köthet két szélsőjobboldali politikai formációval. A kormánykoalíciónak jelenleg a 120 fős knesszetben csupán 55 képviselője maradt. A miniszterelnök azonban egyelőre nem akar előrehozott választásokat, ezért próbál új partnerek után nézni. Az Avigdor Lieberman vezette Nemzeti Egység blokk három kis pártból áll: a Jiszráel Beitenuból (négy képviselő), a Tehijából (Újjászületés, két képviselő), valamint a Moledetből (Haza, egy mandátum). Ez utóbbi a 2001 októberében meggyilkolt Rehavam Zeévi idegenforgalmi miniszter pártja. Zeévi, aki ellen egy palesztin radikális szervezet követett el merényletet, a palesztinok Ciszjordániából és Gázából való elüldözésének volt a híve – jegyzi meg az AFP. A tömörülés hét képviselője közül négyen a palesztin területeken létrehozott zsidó településen laknak. Ezek közölték: foggal-körömmel megvédik a telepesek érdekeit. Benni Elon képviselő attól tette függővé az együttműködést, hogy a kormány feladja-e néhány olyan elképzelését, amely a Munkapárt mérsékelt szárnyának álláspontjához áll közel. Saron feltehetően megpróbálja megnyerni Mikáél Kleiner, a Likud egykori tagja támogatását is. Kleiner jelenleg a szélsőjobboldali Herut pártot vezeti.

Vádak Mofaz ellen. Egy brit ügyvéd felszólította hazája kormányát, hogy háborús bűnök elkövetése miatt emeljen vádat az új izraeli védelmi miniszter ellen. Imran Khan ügyvéd, aki emberi jogi kérdésekre szakosodott, tizenhét oldalas levélben hívta fel a londoni belügyminisztérium figyelmét a volt vezérkari főnök viselt dolgaira. Állítása szerint Mofaz korábbi posztján megsértette a genfi emberjogi egyezményt. Khan szerint, amíg a hadseregben szolgált, az izraeli vezérkar főnöke kínzásokban, gyilkosságokban és lakóházak lerombolásában vált vétkessé. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.