Gyors döntést vár Bukarest az ET-től

Wagner T. István
2002. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sürgősségi eljárást fog szorgalmazni a státustörvényről készült Jürgens-jelentés vitájában a román delegáció az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (ETPK) – jelentette be a román felsőház külügyi bizottságának elnöke. Gheorghi Prisacaru, aki a bukaresti ETPK-küldöttség vezetője is, tegnap sajtótájékoztatón közölte, hogy a román fél véleménye szerint a páneurópai szervezet parlamentjének az előtt kellene állást foglalnia a kérdésben, hogy a magyar Országgyűlés végrehajtaná a jogszabály módosítását. „Szerintünk a státustörvénynek nem a román–magyar relációra kellene vonatkoznia, hanem általános jellege kellene legyen” – nyilatkozott a román kormányzó párt szenátora. Prisacaru kifejezte reményét, hogy az ETPK-ban tevékenykedő román honatyák a jövőben egységesen lépnek fel.
***
Megállapodás Belgráddal. Raszim Ljajics jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségügyi államtitkára tegnap Belgrádban parafálta a jugoszláv–magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely a két ország területén élő kisebbségek területi, nyelvi, kulturális, vallási identitásának megőrzését szavatolja. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.