Évértékelő beszédében Kiss Péter elmondta: a közalkalmazottak átlagosan ötvenszázalékos illetményemelése, a minimálbér adómentessége, a kedvezőbb adószabályok a szociális fordulat irányába hatottak. A munkaügyi miniszter hangsúlyozta: az újra megalakult Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a szociális fordulat elérését, a hátrányos helyzetűek esélyeinek javítását, az érdemi társadalmi párbeszéd létrehozását, az uniós csatlakozásra való felkészülést határozta meg legfontosabb feladatként. Kiss elmondása szerint a kormány 2,5 milliárd forinttal egészítette ki a közmunkákra egész évben fordítható 2,5 milliárd forintot, így nyár végén lehetőség volt arra, hogy közmunkákat adjanak körülbelül kilencezer munkanélkülinek. – A kormány a foglalkoztatottak számának két-háromszázezres bővítését tervezi a következő években, ehhez legalább négyszázezer új munkahely szükséges – hangsúlyozta Kiss Péter.
A tökéletes összefoglalás
