Napi sajtószemle

Tóth Szabolcs Töhötöm
2002. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Independent
A NATO teljes mellszélességgel támogatna egy Irak elleni katonai akciót, amennyiben bebizonyosodna, hogy Szaddám Huszein megszegte a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos, rá vonatkozó ENSZ-határozatot – idézi a brit napilap Lord Robertson NATO-főtitkár szavait, aki a brit BBC egyik rádiójának nyilatkozott. A NATO főtitkára hangsúlyozta: az Egyesült Államok számos javaslattal állt már elő azt illetően, hogy miképp segíthetnének a NATO-országok egy Irak elleni támadás esetén, ám eddig nem született döntés. Lord Robertson szerint az Irak elleni katonai fellépés az ENSZ-határozat megszegése esetén „erkölcsi kötelessége” lenne a NATO-nak, ám hangsúlyozta, hogy a döntés nem az USA, hanem Szaddám Huszein kezében van.

Financial Times
A londoni üzleti napilap Jurij Fedotov orosz külügyminiszter-helyettessel készített interjút, aki kijelentette: az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcot veszélyezteti, és a nemzetközi joggal ellentétesen cselekedne, amennyiben egyoldalú katonai akcióba kezdene Irak ellen. Ismét megerősítette, hogy Moszkva ellenzi a Washington által szükségesnek tartott „rendszerváltást” Bagdadban, mivel a nemzetközi jog nem teremt alapot ilyen beavatkozáshoz. A diplomata arra figyelmeztetett, hogy egy amerikai támadás esetén Irakban és Izraelben a „kritikus tömeget” elérő konfliktusokra lehet számítani, valamint a terrorizmus eszkalációjára és kiújuló feszültségre Afganisztánban. Fedotov interjújában hangsúlyozta azt is, hogy Oroszországnak nincsenek bizonyítékai arra nézve, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket fejlesztett ki, és nem látja bizonyítottnak az ezzel ellentétes brit és amerikai jelentéseket sem.

Los Angeles Times
Annak ellenére, hogy Kabulban Nyugat-barát kormány székel, Afganisztán nagy részét továbbra is a hadurak tartják ellenőrzésük alatt – írja az USA nyugati partjának mértékadó napilapja. A lap helyszíni riportjában beszámol arról, hogy a fővároson kívül a nemzetközi erők nem vállalnak rendőri feladatokat, és hogy a most felállított afgán kormányerőknek még legalább két évre van szükségük ahhoz, hogy ilyen bevetéseket egyáltalán megkíséreljenek. Eközben a szorongatott kabuli kormány a becslések szerint évi háromszázmillió dollártól esik el, mivel az adókat a helyi hatalmasságok szedik be, a vámok jelentős részét pedig szintén a haduraknak fizetik az országba belépők.

Christian Science Monitor
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb múltú napilapja arról ír, hogy a központi költségvetés mellett az egyes államok büdzséje is riasztó hiánnyal küszködik. A cikk szerint ötven éve nem volt az USA-ban állami szinten ilyen költségvetési hiány. A hiányt legfőképpen a csökkenő adóbevételek és a robbanásszerűen növekedő kiadások okozzák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.