Pártja visszavárja Orbán Viktort

Kis Ferenc
2002. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk információi szerint a Fidesz tagjainak nagy többsége – így a jelenlegi vezetők is – azt tartanák a legjobb megoldásnak, ha Orbán Viktor tavasszal átvenné a párt vezetését, a volt miniszterelnök azonban csak január végén hozza meg döntését a jövőbeli szerepvállalásáról. Áder János ügyvezető elnök tegnap az InfoRádióban a tisztújításról úgy fogalmazott: a pártban sokan szívesen látnák az exkormányfőt a Fidesz élén. Ugyanakkor saját álláspontjáról – a lapunknak korábban adott interjúhoz hasonlóan – csupán annyit mondott: neki már van jelöltje az elnöki tisztségre, de ezt nem a sajtón keresztül kívánja közölni, hanem a Fidesz erre illetékes fórumai előtt. Hozzátette: február végéig lezárul a tisztújítás előkészítése, addig az ő véleménye is nyilvánosságra kerül.
Úgy tudjuk, Orbán Viktor elképzelhetőnek tartja, hogy a tavaszszal rendezendő tisztújító kongresszuson ismét elvállalja a Fidesz elnöki tisztségét, bár az ősz folyamán ezt több nyilatkozatában még elvetette. A változás oka a párton belül egyre inkább megnyilvánuló igény mellett az, hogy a korábban tervbe vett pártunió a KDNP-vel és az FKGP-vel egyelőre nem tűnik megvalósíthatónak. A két újjászerveződő pártban ugyanis hosszabb érési folyamatra van szükség a személyi és szervezeti viszonyok tisztázására. Addig a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában politizáló szövetségesekkel, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel és a Kisgazda Polgári Egyesülettel, valamint a Fidelitasszal már meglévő összefogást erősítenék meg, amely kibővülhet a Gazdakörök Országos Szövetségével. Szemkeő Judit volt szociális és családügyi államtitkár, a Szövetség a Nemzetért polgári kör tagja a Népszabadságnak adott interjúban Orbán Viktor koncepciójáról szólva elmondta: a cél a Fidesz valódi tömegpárttá alakítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.