Röviden

–
2002. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszorító büdzsé Szabolcsban
Előzetesen 300 millió forintos hiány mutatkozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat 2003-as költségvetésében – közölte Kiss Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke. Rámutatott: a normatív állami támogatás nagysága csaknem 30 százalékkal lesz magasabb jövőre, azonban a megyei önkormányzatnak az illetéken kívül nincs számottevő saját bevételi forrása, ezért sem a közalkalmazotti béremelés áthúzódó hatásaira, sem az elhatározott fejlesztésekre nem jut elég pénz a 10,1 milliárdos költségvetésből. (MTI)

Ismét áll az országzászló
Felállították a hatvan évvel ezelőtt emelt, majd a hatvanas évek végén elbontott országzászló mását szombaton Nyíregyháza-Sóstón. Az új emlékművet a régi országzászló helyétől néhány méterre, az ország egyetlen millenniumi református temploma előtt helyezték el. Az országzászló mását a templom építésze, Kulcsár Attila Ybl-díjas művész tervezte, a koronát ábrázoló bronzszobor pedig lányának, Kulcsár Irisz szobrásznak az alkotása. Az emlékművet Sipos Kund Kötöny református esperes szentelte fel. (MTI)

Új püspökök
Két új püspök kezdheti meg szolgálatát a választások egyelőre nem hivatalos végeredménye szerint a református egyházban. A gyülekezetek újabb hat évre megerősítették püspöki tisztségében Bölcskei Gusztávot, a zsinat jelenlegi lelkészi elnökét, valamint Márkus Mihályt. Az összesítések értelmében a Tiszán inneni egyházkerületben Mészáros Istvánt Csomós József, a Dunamelléki Egyházkerületben pedig Hegedűs Lórántot Szabó István követheti. A választás hivatalos végeredményét csak a panaszok kivizsgálása után hirdetik ki. (MTI)

Tiltakozás az abortusz ellen
Életvédő zarándoklat elnevezéssel csendes demonstrációt tartottak civil szervezetek szombaton Budapesten, a Schöpf-Merei Kórház és Anyavédelmi Központ épülete előtt, hogy felhívják a figyelmet a magzatok védelmére és tiltakozzanak az abortuszok ellen. A megmozdulást immár hatodik alkalommal hirdette meg a Pax Család- és Gyermekvédő Egyesület. (MTI)

Uniós konferencia Kaposvárott
Az európai uniós csatlakozásra való felkészülés jegyében rendezik Kaposvárott azt a konferenciát január 6-án, amely az EU-kommunikációs stratégia országos rendezvénysorozatának vidéki nyitó rendezvénye lesz – közölte Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke. Mint mondta: hozzávetőleg ötszáz résztvevőre számítanak, akik elsősorban a csatlakozással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról tájékozódhatnak az előadóktól. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.