Kivonul a Felix-pizza
A Felix Hungary, a burgenlandi Felix Austria százszázalékos leányvállalata 2003. július 1-jével befejezi mélyhűtött pizzái gyártását Budapesten, és azt Csehországba helyezi át – közölte tegnap a cég. A döntés hetven hazai dolgozót érint. (MTI)
Veszteséges agrárév
A jövő év első felének végére elkészül a középtávú nemzeti agrárstratégiai program. Annak érdekében, hogy a magyar mezőgazdaság megfeleljen az uniós követelményeknek, át kell alakítani a támogatási rendszert, és az intézményrendszert uniós normákhoz kell igazítani – nyilatkozta Németh Imre agrárminiszter az ágazat helyzetét értékelő interjújában. Az idei évről elmondta: a fagy és az aszály miatt százmilliárd forintos kár keletkezett, és jórészt emiatt a mezőgazdasági termelés mintegy négy százalékkal csökken. A kedvezőtlen piaci viszonyok miatt további százmilliárdos árveszteség érte idén az ágazatot. (MTI)
Kína szárnyal
Kína gazdasági növekedése az idén elérheti a nyolc százalékot is, mindenképp kiemelkedő teljesítményt nyújtva a világ vezető országai között a GDP bővülésében. Közgazdászok szerint a tavalyi 7,3 százalékos növekedést 2002-ben túlszárnyalhatja az ország, mivel dinamikusan nőtt az export, erőteljesen bővültek a beruházások. A kínai GDP idei év első háromnegyedében 7,9 százalékkal volt nagyobb a múlt év azonos időszakáénál. (MTI)
Bankpénz a Tisza Erőműnek
Az AES Tisza Erőmű Kft. 99 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött a Credit Lyonnais Bankkal élettartam-meghosszabbító beruházásának folytatásához. A hitel a Tisza II. Hőerőmű 2016-ig tartó működéséhez szükséges beruházást biztosítja. (MTI)
FHB: százmilliárdok jelzáloglevélre
Az állami Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) a következő két évben 220 milliárd forint jelzáloglevél kibocsátására készül a lakossági jelzáloghitelek finanszírozására – derül ki a pénzügyi felügyeletnek a kibocsátási tervet jóváhagyó határozatából. Az FHB legközelebbi aukciója január 13-án lesz. (B. I.)
Növekvő online vásárlás
Az online áruházak várakozásai alapján 2003-ban az idei 6 százalékról 10 százalékra emelkedik a weben vásárlók aránya az internetfelhasználók körében – derül ki a Westel Rt., a Sun Microsystems és a GKI közös felméréséből. Az elemzés szerint ez a ráta rövid távon, 1-3 év alatt elérheti a 16 százalékot, míg középtávon, 3-5 éven belül a 27 százalékot is megközelítheti. (N. O.)
Népszerű Bükfürdő
Minden eddiginél több vendég kereste fel az idén a büki gyógyfürdőt, a különböző szolgáltatásokat igénybe vevők száma az év végére várhatóan meghaladja a 895 ezret. A gyógyfürdőt az idén folyamatosan bővítették, korszerűsítették. A munkálatok összértéke meghaladja a 2,3 milliárd forintot, ehhez a fürdőkomplexum egymilliárd forint állami támogatást kapott. (MTI)
Medúzára bukkantak a Hármas-Körösben Gyomaendrődnél
