Vigyázzunk Ausztráliára címmel tévéreklámok indulnak a kontinensnyi országban egy három hónaposra tervezett országos kampány keretében, amelyben arra ösztökélik a lakosságot, hogy jelentsenek minden gyanús viselkedést. John Howard miniszterelnök ugyanakkor tagadta, hogy a kampánysorozat a kevesebb mint félmilliós ausztráliai muzulmán közösséget állítaná pellengérre. „Úgy hiszem, a televíziós és egyéb hirdetések nem riasztóak lesznek, hanem nagyon is informatívak és jelentős mértékben megnyugtatók” – hangoztatta a kormányfő.
Ausztráliában közepes szintű riadókészültség van érvényben, miután a kormány azt közölte, hogy általános terroristaveszélyről kapott információkat. A canberrai kormányt ugyanakkor bírálatok érték amiatt, hogy nem körvonalazza konkrétan ezeket a fenyegetéseket, s ezzel feleslegesen növeli az aggodalmakat. Thaiföld turistakörzeteiben is számos óvintézkedést tesznek, így az év fordulóján több mint 200 ezer rendőr őrködik majd a biztonság felett.
Közben ötnapos marseille-i megállás után tegnap a kelet-mediterrán térség felé vette útját az ötezer katonát szállító Truman amerikai repülőgép-hordozó, mely a George Washington anyahajót váltja fel a körzetben. A Pentagon szerint január elejéig összesen négy ilyen rendeltetésű amerikai hadihajó kerül a Perzsa-öböl közelébe.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
