Célul tűztük ki, hogy egy-másfél éves munkával a pártot alkalmassá tesszük a 2006-os választások megnyerésére – jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke lapunknak arra a kérdésére, hogy miért kezdték meg a pártban a programalkotó munkát. Egy okos párt a vereség másnapján elkezdi a felkészülést a következő választásra. Egy még okosabb párt a győzelem másnapján is ezt csinálja – hangoztatta.
– A jövő év márciusától 2004 októberéig tartó másfél évben folytatni akarjuk a párt korszerűsítését. Ez a szervezeti felépítés, a működés modernizálását ugyanúgy jelenti, mint a média és más kommunikációs eszközök átgondolt használatát annak érdekében, hogy elképzeléseink, törekvéseink a lehető legszélesebb körhöz jussanak el – mondta. – Meggyőződésük, hogy törekvéseink tisztességesek, és érdemes ezeket az emberekhez eljuttatni.
A munka a márciusi kongreszszusunkon indul – mondta el Kovács –, s három munkacsoport, bizottság alakul. Az első a 2000 novemberében elfogadott pártstratégiát gondolja majd át, különös tekintettel a globalizációra, az Európai Unió és a NATO bővítésére, valamint a 2002-es parlamenti és önkormányzati választásokra. Ezt a bizottságot Hiller István vezeti, ha azt a kongresszus jóváhagyja. A párt szervezetével és működésével foglalkozó bizottságot Szili Katalin, az alapszabály módosításáról folyó munkát Lamperth Mónika irányítaná. A három párhuzamos folyamatot, a párt szociáldemokrata jellegének további erősítését pedig én irányítom – mondta a pártelnök. Arra a kérdésünkre, hogy milyen konkrét lépések várhatók – például az alapszabály módosításában –, Kovács László nem kívánt felvilágosítást adni.
A fák öntözését sem tudja megoldani a főváros
