Az ügyészség titka

Sódor István, a Fővárosi Főügyészség vezetője „sem most, sem a jövőben nem árulja el”, hogy mivel indokoltak egy közelmúltban hozott ügyészségi határozatot. A fővárosi főügyész a tegnapi médiajogi konferencia előestéjén nyilatkozott lapunknak, márpedig a rendezvényen vezető bírók és ügyészek egybehangzóan nyilvánították ki: a média joga, hogy akár bírálhassa is az igazságszolgáltatás szerveit, ha azok úgymond politikai ízű döntéseket hoznak.
A Fővárosi Főügyészség politikai ízű döntést hozott, amikor helybenhagyta a rendőrség nyomozást megtagadó határozatát egy olyan büntetőeljárásban, amelyben ki kellett volna deríteniük, ki a felelős azért, hogy a Huszty András által vezetett, állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank leánycége vajon milyen nemzetgazdasági érdekből vásárolt a szocialista holdudvarhoz tartozó Pretium Holding Rt.-től hasznavehetetlen szállodai berendezéseket. 1996-ban kétszázmillió forintért hét tartalék fajanszküblit, munkásmozgalmi rézkarcokat, egy MSZMP feliratú fémbeütőt, valamint nyolcszázkét kádelőt vásárolt meg a Huszty vezette MFB leánycége.
Azt még csak értjük, hogy a KISZ KB-s múltú caolás Nagy Imre volt egyetemi szobatársának, Vindics Józsefnek és cégének, a Pretium Holdingnak a raktárában nem hagyott pótolhatatlan űrt az MSZMP feliratú fémbeütő, de arra, hogy 1996-ban vajon miért volt pótolhatatlan érték az MFB Trezorg Kft.-jében a küblikészlet, nem találtunk magyarázatot. Ezért vártuk volna el a pártállami irodalmi élet titkait titkosszolgálati eszközökkel is feltáró Salgó főkapitány által irányított fürkész rendőrségtől és a Fővárosi Főügyészségtől, hogy kiderítse: ki kezelte hűtlenül a közpénzt az MFB háza táján. Ez nem történt meg.
Az ügyészség egy volt titkosszolgálati ügynök vezette kormány idején szó nélkül hagyja, hogy a miniszterelnök családi cége úgy árul szocialista szavazatokat lobbi címszó alatt, hogy az ügyészség felügyelte rendőrség nem talál nyomoznivalót a korrupciógyanús ügyben. Sódor ügyészék felügyelete mellett a nyomozó hatóság szerint az is rendben van, ha áron alul adhatnak el pártérdekből önkormányzati tulajdonú ingatlanokat.
Az állami tulajdon elkótyavetyélése sem okoz álmatlan éjszakákat a testületnek. A Legfelsőbb Bíróság kimondta a múlt év végén, hogy a magyar növényolajipar privatizációs szerződését az ügyészség közérdekre hivatkozva perben támadhatta volna meg, semmisségre hivatkozva. Sőt erre egyedül neki lett volna joga – a legfőbb törvénykező szerint.
Tényleg naiv volt az a feljelentő, aki azt hitte, hogy majd éppen az MSZMP-üdülő felesleges raktárkészletére kidobott kétszázmillió forint akad meg a nyomozó hatóság és a Sódor István vezette főügyészség torkán. A mi ügyészségeinkről falra hányt borsóként pereg le a sajtó által feltárt legtöbb olyan ügy, amely a nemzeti vagyont érő, bűncselekménygyanús károkozásról szól. Eddig azonban a jog bikkfanyelvén szólva legalább megkísérelték indokát adni tétlenségüknek. Sódor István új fejezetet nyitott az ügyészség és a sajtó közötti kommunikációban. Azt mondta az ügyész: ha törik, ha szakad, esze ágában sincs megindokolni, sem most, sem a jövőben, miért engedi meg, hogy örök homályban maradjon: ki a felelős a küblikre meg az MSZMP feliratú fémbeütőre kétszázmillió forintnyi közpénz elköltéséért.
Huszty András most a privatizációval fenyegetett Malév Rt. elnöki posztján csücsül, így bizony közérdek lett volna a bűncselekménygyanús ügy tisztázása, hogy bíróság dönthessen az államot kétes művészeti értékű munkásmozgalmi rézkarcokkal gazdagító, tartalmát tekintve közbeszerzésnek számító ügyletben.
Kérdéses, hogy a sajtó számára titkos indoklással alátámasztott fővárosi főügyészségi döntés kuriózum marad-e a magyar igazságszolgáltatásban, vagy mindez a legfőbb ügyész jóváhagyásával történt.