Az üzbég atomfizikus is a bolhapiacból él

A csencselők száma felbecsülhetetlen. Az ország második legnagyobb bolhapiacán, Szegeden, a Cserepes soron tízezrek fordulnak meg hétvégenként. Január elején azonban pánik lett úrrá a kereskedőkön, mert elterjedt a hír, hogy a jugoszlávok nem jönnek. Ha ők nem jönnek, sokan lehúzhatják a rolót, mert a vásárlók csaknem fele belőlük áll. Azt is rebesgetik, szigorodnak a vámelőírások, mert uniókonformak lesznek, tehát ezért sem érdemes átjönni. A Balkán kapujának is elnevezett helyen érthetően nyugtalanok az árusok.
Kopunov Legetin Karlo Szabadkáról települt át Szegedre, még a balkáni háború idején . Megkapta a magyar állampolgárságot; pedagógus feleségével, Évával kényszervállalkozók. Vegyeskereskedést működtetnek a piac területén, talán az egyik legjobb helyen, a bejárattal szemben állították fel a pavilonjukat. Kopunov Éva mégis panaszkodik.
– Vevőink nyolcvan százaléka vajdasági magyar. Tavaly év végén megrohantak minket, a mosóportól a papír zsebkendőig felvásárolták a készletünket. Azért ruháztak be, mert arra számítottak, hogy januártól csak vízummal jöhetnek. Szerencsére nem így lett, de törzsvásárlóink valószínűleg nem tudják pontosan, hogy mi a helyzet. Ezért maradtak el. Elhatároztuk, hogy amint bevezetik a vízumkényszert a jugoszlávoknál, bezárjuk a boltot és elmegyünk innen. A mellettünk lévő konkurens vegyeskereskedő, Iricz Gyula ezt tette. Valószínűleg abban a hiszemben, hogy befellegzett a bevásárlóturizmusnak.

Batyus szabadcsapatok

A Cserepes sori piacon csaknem ezer kereskedő dolgozik. Kétharmaduk magyar, többi külföldi. Korábban ötven, Jugoszláviából áttelepült nyitott üzletet, de számuk azóta a felére csökkent. A piac területén csak engedéllyel lehet kereskedni. Az úgynevezett batyusokat már hat éve nem engedik árulni. Csak az bérelhet bódét vagy asztalt, aki vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, ezért a batyusok a piac melletti utcákban adnak-vesznek. Portékájuk a dióbéltől kezdve az ágyneműig, kabátokig terjed. Mielőtt bementem volna a piacra, egy középkorú férfi, tört magyarsággal, a Prima márkájú ukrán cigarettát akarta rám sózni, dobozonként mindössze száznegyven forintért. A batyusok nemcsak a piac környékét szállják meg, hanem járják a várost, megszólítják a járókelőket, becsöngetnek a lakásokba. Hatalmas sereget alkotnak. Az erdélyi Kovászna megyei Gerence falunak szinte az egész felnőtt lakossága felkerekedett és átjött Magyarországra, és házalásból tartják fenn az otthonmaradottakat.
A Cserepes sori piac „mindenevő”. A városi önkormányzat többségi tulajdonában lévő intézmény igazgatója, Bikádi János szíve szerint beengedné a batyusokat. A tiltás miatt hangot is ad elégedetlenségének.
– Törvénytisztelő ember vagyok, de érthetetlen, hogy mire volt jó a szigorítás, ami ellehetetlenítette a batyusok működését. Amikor ez a paragrafus megszületett, azt mondtam, olyan lett a piacunk, mint az antianyag, kívül a gőz, belül a kazán. Sok értelme nem volt ennek az intézkedésnek, továbbra is bejön ugyanaz az árumennyiség, csak nem itt adják el, hanem a házaknál. Pedig itt legalább ellenőriztük őket. Ez volt az első csapás a szegények piacára, mert a Cserepes sort így is nevezik.
– Várható újabb csapás is?
– Sajnos nem alaptalanok a piac ellehetetlenülése miatt keletkezett félelmek. Ha a jugoszlávok csak vízummal jöhetnek, akkor itt vége a bevásárlóturizmusnak, sok piaci vállalkozó tönkremegy. A szombati tízezres forgalomból legalább négy-ötezer a vajdasági bevásárló. Úgy hallottam a jugóktól, húsz-harminc euróba kerül majd egy beutazóvízum. Náluk az átlagfizetés harminc-negyvenezer forintnyi, természetesen dinárban. Nem lesz értelme, hogy átjöjjenek.
– Ki lesz a vesztes?
– Mindenki. A piacon áruló kereskedők zöme kényszervállalkozó. Többségük a rendszerváltás után vesztette el a munkahelyét. Nincs kizárva, hogy másodszorra is ez lesz majd a sorsuk. Ez a piac azért nagy forgalmú, mert olcsó; azért olcsó, mert alacsony a rezsi: a kereskedő napi hatszáz forint helypénzt fizet. Így minden a felébe- harmadába kerül, mint a belvárosi üzletekben. Ha csökken a forgalom, az árak emelkednek majd. Ezt a helybeliek is megsínylik, hiszen olyan alacsony áron, mint itt, sehol nem tudnak vásárolni.

Ingenként négyszáz forint haszon

Mások is kongatják a vészharangot a szegények piacán. Lin, a kínai kereskedő azt mondja, néhány társa már körülnézett Szabadkán, ott állítják majd fel a bódéjukat. Szörényi Sándor divatkereskedő addig marad, amíg értelmét látja a munkájának. Szerény körülmények között él, talán ezért sem titkolja a profitját.
– A haszonkulcsom nem több három százaléknál. A kis hal is jó hal közmondás ezen a piacon azért érvényesült eddig, mert naponta több százan is elmentek a bódém előtt. Azonban félek a jövőtől. Nem lehet tudni, hogy az EU-csatlakozás miatt hány jugoszláv kuncsaftom pártol el tőlem. Eddig nem jelentettek konkurenciát a kereskedelmi központok, de most már velük is számolni kell, mert a külföldieknek visszaadják az áfát.
Megszokott a vásárlók viselkedése. Egy palicsi vevő elárulja, naponta jön Szegedre, mert náluk olcsó a benzin, és reggelente több karton inget bespájzol a kínaiaktól, amit otthon nagy tételben ad el. Mindegyik ingen négyszáz forintot keres. Mások CD-kből, kávéból pakolnak fel. Virágzik a nemzetközi „viszontkereskedelem” is. Ezen a piacon árul Lada-alkatrészeket az az üzbég atomfizikus, aki a nyolcvanas években a szegedi egyetemen oktatott. Magyarul kínál illatszert egy laoszi fiatalember, ő a vásárhelyi mezőgazdasági főiskolán szerzett diplomát. Egy másik férfi Ukrajnából nősült Szegedre, és a piacon a szórakoztató elektronika eladására szakosodott. Ők még hisznek abban, hogy nem kényszerülnek újabb pályamódosításra.

A jövő a vízumkényszertől függ

A vámszabályokat főleg a külföldiek nem tartják be: a szabálysértések kilencven százalékát ők követik el. A magyarok már nem csencselnek, nem járják a balkáni országokat úgy, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Legfeljebb az olcsóbb benzinért mennek Horgosra vagy Aradra, és áthozzák gépkocsijuk tankjában, amit a törvény nem tilt. Régen befellegzett a benzinseftnek, egyirányúvá vált a csempészek országútja is, csak idefelé működik a bevásárlóturizmusban. A vám- és pénzügyőrség dél-alföldi regionális parancsnoksága hetente nyolcszáz–ezer karton cigarettát, száz–százötven liter tiszta szeszt és kétszáz liter szeszes italt foglal le. Egyre többször koboznak el házi készítésű pálinkát és bort is. Naponta harminc-negyven jegyzőkönyvet vesznek fel a szabálysértésekről; ez is bizonyítja, hogy főleg a románok és a jugoszlávok nem tartják be az előírásokat. Végül is ez a seftelőturizmus hordaléka, amelynek statisztikáját a vámparancsnokság sajtóreferense, Bunyevácz Miloje ismertetett velem. Ám a bevásárlóturizmus jövője neki is kifürkészhetetlen; véleményét így summázza:
– A vámtörvények az uniós csatlakozás után sem változtatják meg a határ menti bevásárlást. A bevásárlóturizmus sorsa nem a vámszabályoktól függ, hanem attól, hogy miképpen terjesztik ki a vízumkényszert a környező országokra. A vámszabályok nem sokat változnak a személyforgalomban, már ma is szinte teljes egészében eurokonformok. Ebből a szempontból nem könnyítik, de nem is nehezítik a helyzetet.