Elsikkadó béketervek

Valóságos diplomáciai kavarodást váltott ki a közelmúltban Ariel Saron két tekintélyes amerikai lapnak adott nyilatkozata, amelyben kifejtette: az izraeli–
palesztin válság rendezésén dolgozó „kvartettet” igazából nem is kell komolyan venni. Mint az izraeli kormányfő megfogalmazta, ő sem veszi komolyan, s valószínűleg Bush sem. Pedig az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ képviselői alkotta bizottság jó ideje keresi a megoldást a régóta húzódó izraeli–palesztin válság mielőbbi rendezésére. A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal persze próbálta enyhíteni Saron szavainak élét, de a cikkekben megfogalmazott vélemény nemcsak a kérdés összetettségére, hanem az izraeli politika elképzeléseire is következtetni enged. Történt mindez nem sokkal azt követően, hogy az izraeli kormány ismét csalódottságát fejezte ki a „kvartett” által kidolgozott legújabb tervezet végleges változata kapcsán. Mint látható, elvi és gyakorlati kérdések ütköznek akkor, amikor a szemben álló felek elutasítóan nyilatkoznak a sorra megszülető tervezetekről, hiszen az előrelépéshez valamelyiküknek engednie kellene.
Az arab országok tavaly márciusban, az Arab Liga bejrúti csúcsértekezletén Szaúd-Arábia javaslata nyomán fogadták el béketervüket, amely az első közös lépésük volt az izraeli–arab kapcsolatok átfogó normalizálása érdekében. Ez a terv Izrael kivonulását feltételezte minden megszállt palesztin területről, és egyben megerősítette a palesztin menekültek hazatérésének jogát. A „kvartett” erre alapozott terveit Washington is támogatta, a Közel-Keleten azonban ezt is fenntartásokkal fogadta mindkét fél. A menetrend első szakasza a palesztin politikai vezetés átalakítását és választások megtartását irányozta elő, illetve az izraeli csapatok visszavonását a második palesztin lázadás kirobbanása előtti állásokba. Ezt követné egy ideiglenes palesztin állam kikiáltása 2003-ban, majd egy végső békemegállapodás megkötése 2005 végéig. De mint azóta bebizonyosodott, még normális körülmények közt zajló választások megtartására sincs jelenleg mód. Izrael továbbra is ragaszkodik a terrorcselekmények leállításának a tervezetbe foglalásához, továbbá elveti a hadsereg kivonását a megszállt területekről. A palesztin tisztségviselők pedig megkövetelik, hogy Izrael fagyaszsza be az újabb zsidó telepek építését, s elvetik az Arafat elmozdítását célzó izraeli terveket is.
Tovább folytatódik tehát a huzavona, hiszen a feltételek egyelőre nélkülözik a realitásokat. A megvalósíthatatlanságra jó példa a nemrég bemutatott egyiptomi béketerv, amelynek értelmében a megalakuló palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne, a hatalmat az Arafat vezette hatóság gyakorolná, amely megakadályozná a terroristák Izraelbe jutását. Ezzel szemben Izrael kötelezettséget vállalna, hogy nem intéz támadásokat palesztin szervezetek ellen. A kulturálisan megosztott Jeruzsálemről azonban egyik fél sem mond le, Arafat hatalmát Izrael valójában sosem fogja támogatni, a terroristák mozgását pedig ugyancsak lehetetlen egyik napról a másikra leállítani. Ameddig azonban folytatódnak a merényletek, Izrael sem szünteti be megtorlásait, a béketerveket pedig egyenesen lesöpri. Tovább nehezíti a megoldást, hogy az Izrael által szinte egyedüliként elfogadott közvetítőt, az Egyesült Államokat most lefoglalja az iraki válság, így az nem vesz részt teljes erőbedobással a rendezési folyamatban.
A Washington által támogatott úgynevezett útiterv kulcseleme egy alkotmánytervezet megszövegezése volt. Ez a dokumentum részben már el is készült, de ki kell majd egészíteni az átmeneti palesztin állam ideiglenes határainak kijelölésével. Mivel azonban a tervezet olyan kulcskérdéseket, mint Jeruzsálem státusa, vagy a négymillió menekült sorsa a felek közti béketárgyalásokra bíz, félő, hogy éppúgy elsikkad, mint az egykori Tenet- vagy a vatikáni terv.