A tankönyvkiadásban csak az állami egyeduralomnak lett vége, maga a szakma virágzik. A kiadványok kiszínesedtek; szemre, tapintásra éppoly vonzóak, mint a jóval kisebb példányszámú szépirodalmi, tudományos és művészeti kötetek – vagy éppen a nyugati tankönyvek. Gyakori a színes megjelenés a felső tagozatos vagy annál idősebb korosztály számára készült könyvek között is. A kínálat változatos: összesen 2540 kiadvány került fel a 2003–2004-es tankönyvjegyzékre. Az általános iskolák első osztályában tanító pedagógusok például tizenöt különféle olvasó-, illetve tizenhárom számtankönyv közül választhatnak!
Nem légből kapott megállapítás, hogy a kiadók leginkább a második évfolyamnál találták el a gyermekízlést. A Tankönyvesek Országos Szövetsége (Tanosz) a hét elején osztotta ki az általános iskolások „tankönyvi tetszésdíját”. A tankönyvfesztiválra időzített eredményhirdetést széles körű véleménykutató akció előzte meg. Csaknem ezer iskolából mintegy hatvanötezer válaszlevél érkezett a kérdésekre: „Melyik a kedvenc tankönyved? Miért? Milyen a jó tankönyv?” A kedvenc tankönyvek kategóriájában a legnagyobb szóródás a második évfolyamon volt. Az országos reprezentatív küszöböt messze meghaladó véleménygyűjtemény remek visszajelzés a kiadóknak, támpont a tankönyvíró tanároknak. Máris kiviláglik, hogy a kisiskolások elsősorban a színes, képes tankönyveket díjazzák. Az ötödik-hatodik évfolyamnál figyelhetők meg a váltás jelei; a hetedik-nyolcadik osztályosok már információkban, jó feladatokban és érdekességekben szeretnek dúskálni, erénynek az áttekinthetőséget, logikusságot, illetve tömörséget tartják.
– Immár nem csak a szakemberek igazolják a magyar tankönyvvilág ugrásszerű fejlődését – állapítja meg Karlovitz János, a Tanosz elnöke. – A magyar gyerekek nagy kedvvel forgatják a tankönyveket, hiszen két-három „kedves” könyvet is megneveztek, és megindokolták választásukat.
Karlovitz János úgy véli, az immár bizonyított szerzők, kiadók, forgalmazók megérdemelnék, hogy végre öntörvényűen élhessenek és dolgozhassanak, politikai „szektorsemlegességet”, megállapodottságot, „tantervi nyugalmat” élvezve, és mentesülve az állandó jogszabályi változtatásoktól, a túlzott központi szabályozástól.
A csaknem egymillió-háromszázötvenezer 1–12. osztályos tanulónak, a körülbelül négyezer-háromszáz általános és középiskolának, a százhatvanezer pedagógusnak jelenleg nyolcvannyolc kiadó kínál tankönyvet, iskolai segédletet. A két évvel ezelőtt született tankönyvtörvény értelmében csak az adhat ki könyvet iskolák számára, aki belépett a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületébe (TVOT). 1998-ban még 320 bejegyzett kiadó létezett, amelynek legalább egy iskolai használatú kiadványa volt. A rendszerváltozás óta a kiadók létszámának „robbanása”, majd „összehúzódás” következett be.
– További koncentráció nem kívánatos – véli Koller Marianna, a TVOT elnöke. – Ha anyagilag még kevésbé érné meg ennek a tevékenységnek a folytatása, s így tovább szűkülne a piaci szereplők köre, a verseny szűnne meg.
Az elnök asszony becslése szerint az első tíz kiadó a piac kilencvenkilenc százalékát lefedi, a többi hetvennyolc a maradék egy százalékból részesedik. Szerinte a kis kiadók is fontosak, amelyek: családi vállalkozások, illetve kísérletező iskolák, saját fejlesztésű tankönyvekkel.
– Alulról jön az innováció jelentékeny része, és ez pezsdítően hat a tankönyvírásra – mutat rá Koller. – Persze ezek a kiadványok nem mindig lépik át az „önfejlesztő” iskola falait vagy a megyehatárt, de az adott pedagógusgárda körében akkor is érvényesek. Az alkotó tanári közösségek miatt is fontos, hogy a hiteligényeinkre vonatkozó, általunk kiharcolt állami kezességvállalás megmaradjon.
A köztestület jogelődje, a tankönyves kamara 1991-ben éppen a hitellehetőségekért alakult. A rendszerváltozás után a tőkeszegény vagy pénztelen kiadók sem állami feladatfinanszírozásban, sem banki hitelben nem részesültek. Folyamatos működésükhöz azért is segítség kellett, mert itt a bevételek idényjelleggel folynak be az őszi tankönyvellátási kampány idején. 1993-tól oldódott meg a hitelprobléma. A legtöbb hiteligényt – hárommilliárdot – 1996-ban támasztották a köztestületbe tömörült kiadók. Ez 2002-ben már csak 496 millió forint volt. Az eredetei tőkefelhalmozáson túljutott kiadóknak ugyanis több számlavezető bank akár kezesség nélkül is ad hitelt. Koller Marianna mondja az ágazat sajátosságáról:
– A tankönyvkiadók különös szereplői a versenyszférának. Kamattámogatás nélküli hiteleik fedezete sokszor még most sem vagyontárgy vagy banktőke, hanem az iskolai megrendelés. Mivel ezek a vállalkozók a pedagógustársadalomból jöttek, nem kizárólagos szempontjuk a haszon.
Versengés a szabad áras tankönyv bevezetése – vagyis 1991 – óta folyik. Jellegzetesen kirívó eseteit több helyről gyűjtöm össze. Az első időkben kísértett a szerzők nyílt átcsábítása. A vadkeleti években egyesek innen-onnan oroztak el részleteket. Most is megtörténik, hogy nem tisztességes reklámfogásokkal él egyik-másik cég. A szakma több képviselője szerint az is példa erre, ha egy kiadó jótékonykodásba öltözteti azt a szándékát, hogy piaci előnyhöz jusson. Katasztrófa sújtotta falvak segítségére siet, ajándék tankönyvvel látja el az árvízkárosult családok gyermekeit. Az önkormányzat beleegyezik, de így a nem árvízkárosult gyermekeknek is az adott cég könyvét kell beszerezni, s így az egész osztályt több évfolyamra e tankönyvcsalád mellett kötelezik el.
– A tankönyves társadalom kiszolgáltatott, ezért a hátrányt szenvedők ilyen ügyekben nem indítanak etikai eljárást – kommentálja az elé tárt eseteket a TVOT elnöke.
Kiszolgáltatottságon azt érti, hogy a szakmának gyakran kell szembesülnie az állami vezetés önmagát népszerűsítő törekvéseivel. Ilyennek tartja az árkorlátozást, amely mindig népszerű a szülők körében, de társadalmi nyomást jelent a kiadóknak és a forgalmazóknak. Koller Marianna keserűen szól az általános tájékozatlanságról. Szerinte az emberek többsége nem tudja, hogy az állam nem támogatja a tankönyvkiadás egészét (csak a nemzetiségi és a fogyatékos tanulóknak szánt kiadványokra szól a dotáció). Más kérdés, hogy a szülők a tanévkezdéshez ez év szeptemberétől kétszeres családi pótlékot kapnak, az iskolák pedig továbbra is egy tanulóra számítottan kétezer-négyszáz forintot (ennek huszonöt százalékát tartós tankönyvre fordítják, a többit, olykor differenciáltan, elosztják a szülők között).
Az átlagember azzal sincs tisztában, hogy a környező országokhoz képest olcsó a magyar tankönyv, sőt jövedelemarányosan számítva a nyugati átlagár egyötödébe kerül. A szakmai testület kezdettől fogva roszszallotta, hogy a szabad ár elve ellentmondásba került a kormányok árkorlátozó politikájával. 2001-ben alakult ki az a gyakorlat, hogy a minisztérium tankönyvjegyzékére csak azok a kiadványok kerülhetnek fel, amelyek megfelelnek bizonyos pályázati követelményeknek. Ez utóbbiak felső határt szabnak az egyes könyvfajták beszerzési árának. Az előző kormány arról is rendelkezett, hogy a tankönyvek ára legfeljebb öt százalékkal emelkedhet az előző évihez képest. Mivel ezt a rendeletet a mostani hatalom is érvényben hagyta, az idei tanévben úgyszintén öt százalék emelést engedélyeztek a jegyzéken való szereplés feltételeként. Abból a könyvből, amelyet tankönyvvé nyilvánítottak ugyan, de nincs a jegyzéken, csak akkor lehet tanítani, ha az iskolaszék ehhez hozzájárul.
– Fűnyíróelv szerinti rossz gazdasági döntések voltak ezek, és főleg az újonnan kifejlesztett könyveket sújtották – véli a testületi elnök. – 1998 óta alig emelhettük az árakat, közben összesen 30–40 százalékos volt az infláció: összezsugorodott az árrés!
Az ötszázalékos áremelési korlát – a szakma számításai szerint – átlagosan tízszázalékos dráguláshoz vezetett. Hiszen sok kiadó olyan kiadványainak is megemelte az árát, amelyekét eredetileg nem tervezte. A cégek így igyekeztek kiegyenlíteni a veszteséget. Az árkorlát miatt sok bejáratott könyvet nem tettek fel újra a jegyzékre, hogy szabad áron árulhassák őket. Ezekre 12 százalékos áfa is rárakódik.
A celldömölki székhelyű Apáczai Kiadó Kft. – a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. talán legnagyobb vetélytársa – okkal büszke az áraira. A magyar tankönyvpiaci átlagárnál csaknem kétszáz forinttal olcsóbbak az Apáczai könyvei. Hét éve nem szorul hitelre; tavaly 4 millió 740 ezer kötetet dobott piacra. Népszerűsége vitathatatlan, alsós évfolyamokon piacvezető; nem csoda, hogy a Tanosz tankönyvi tetszésdíját is elsőtől negyedikig az Apáczai olvasókönyvei nyerték.
A vasi születésű ügyvezető igazgató, Esztergályos Jenő valaha tanyasi tanítóként kezdte – büntetésképpen Békés megyében, mert a családját kuláknak minősítették. A nyolcvanas évektől szakfelügyelői munkája mellett fogott magánkönyvkiadásba. 1990 májusában elsőként alapított magán-tankönyvkönyvkiadót a szülői ház „tőkésítéséből”. Egyesek szerint a kiadó fejlődésének az a magyarázata, hogy a szép, színes tankönyvek iránt a rendszerváltozáskor megnőtt az igény, illetve hogy megcélozták az alsós korosztályt. Ott lehet a legnagyobb példányszámot remélni. Esztergályos Jenő ezt a receptet adja:
– Egy: legyen a könyv olyan gyönyörű, hogy beleszeressen a gyermek; kettő: eredményesen lehessen belőle tanítani; három: elfogadható áron kell kínálni… Azért ne higgyék, hogy mi sosem hibáztunk. Egy tankönyvcsalád esetében kissé elhanyagoltuk a „szüntelen továbbfejleszteni” elvet; el is vesztettük megrendeléseink egy részét.
Láthatóan erőteljes a cég marketingpolitikája is. Saját terjesztői hálózat végzi a forgalmazást. A kiadó – nevéhez híven – sok tízmillió forint értékben küld ki ingyenes tankönyveket a határon túli magyar iskolákba is. Esztergályos szerint szomszédaink hajlanak arra, hogy a nemzetiségi oktatás rendszerébe befogadják – egyelőre segédkönyvként – a magyar kiadású tankönyveket.
Míg az Apáczainak mindössze harminc főállású alkalmazottja van, addig a „szomszéd vár”, az állami kézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadó még mindig kétszáz főt foglalkoztat.
– Tankönyvgyár vagyunk; a nagy létszám stabilitást biztosít, persze bizonyos rugalmatlanságot is okoz – fogalmaz Pálfi József vezérigazgató.
Az új kormány lecserélte a cég igazgatóságát, de a vezérigazgatót nem mozdította el. Sajtóértesülések szerint a két kormányzó párt nem talált megfelelő közös jelöltet ebbe a székbe. De el lehet-e feledkezni néhány beszédes adatról? Bár a tankönyvpiac a kilencvenes évek közepe óta szűkül, a Nemzeti Tankönyvkiadó tavalyi bevétele várhatóan rekordot dönt: csaknem kétszerese lesz a 2000-esnek. Összesen 2600 könyvcímmel van jelen, ebből 1600 tankönyv, ami körülbelül 35–40 százalékos piaci részesedést jelent.
Valamiről nem lehet megkérdezni a régi-új vezérigazgatót: az egészségtől majd kicsattanó Nemzeti Tankönyvkiadó lebegtetett privatizációjáról. Az új kormányzat alatt ugyanis a magánosításról az ÁPV Rt., illetve a tárca hivatott nyilatkozni. A nagy állami részvénytársaság magánosítása mindig a szocialista–liberális kormányzás idején merül fel. A mostani kabinet elődje 1997-ben még nem akarta teljes egészében privatizálni a kiadót, ám a legutóbbi költségvetési salátatörvény százszázalékos eladásra nyújt lehetőséget.
– Nem tudok arról, hogy a kormányzati privatizációs tervek pillanatnyilag érintenék a Nemzeti Tankönyvkiadót – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a tankönyvfesztiválon Magyar Bálint oktatási miniszter. – Én azt vallom, hogy az államnak továbbra is rendelkeznie kell a kiadóban olyan részesedéssel, amely meghatározó szerepet biztosít a stratégiai döntéshozatalok során. Fontos, hogy ez a nagyvállalat tőkeerejénél fogva továbbra is vállaljon anyagi haszonnal nem kecsegtető, de értékes pedagógiai kísérleteket.
Más források állítják: akik a döntést befolyásolók közül elutasítják a százszázalékos eladást, de a részlegest támogatnák, egyelőre keresik az EU-szabályozásnak megfelelő megoldást. Többek szerint elült a téma, a kormány kénytelen-kelletlen számot vetett a társadalmi ellenérzéssel, amelyet a tankönyvellátás biztonságát szolgáló, árszabályozó szerepet betöltő, nemzeti jelzőjű kiadó külföldi kézbe adásának terve keltett. Némelyek úgy vélik, lefeljebb három–négy milliárd forintért kelhetne el a tankönyvkiadó egésze. Vajon negyvenkilenc százalékot melyik külföldi akarna venni és minek?
Erdogan
Erdogan megerősítette álláspontját Ciprus kapcsán
