Sokk és szkepszis

Kissé túlreagálták a Fidesz vezetői Jánosi György szocialista választmányi elnök hét végi felszólítását, miszerint végre tegyenek hitet egyértelműen Magyarország európai uniós csatlakozása mellett. Nyilatkozatok helyett elegendő lett volna faxon átküldeni a Köztársaság térre a Fidesz decemberi kongresszusán egyhangúlag elfogadott határozatot, amely az EU-csatlakozás támogatását rögzíti. S ha a feledékeny MSZP-s politikusok még mindig értetlenkednének, akkor megkaphatták volna az általuk talán nem, de a potenciális Fidesz-szavazók által annál inkább olvasott Heti Válasz azon számát, amelyben Orbán Viktor arra hívja fel a figyelmet, hogy az áprilisi referendum nem a Medgyessy-kormányról, hanem az Európai Unióról szól.
Az MSZP ezzel szemben úgy viselkedik, mintha számára valóban elsősorban belpolitikai erőpróba lenne a közelgő népszavazás, s a jelek szerint az igenek imponálóan magas arányát Kovács László egyfajta felajánlásnak tekinti Brüsszel felé. A kormánypártok soraiban – és a társutas sajtó berkeiben – ezért valóságos pánikot keltett az a múlt héten napvilágot látott felmérés, amely szerint csökkent a csatlakozást támogatók hazánkban eddig kirívóan magas aránya (bár gyanítom, a pártpreferenciák változásáról szóló felmérések még ennél is nagyobb riadalmat keltettek e körökben). Csendben jegyzem meg, hogy a közvélemény-kutatók első nagy kudarca az 1997-es NATO-népszavazáshoz fűződik, amikor sem az igenek és nemek arányát, sem a részvételt nem sikerült hibahatáron belül megjósolniuk. Mindenesetre a friss adatok valóban óvatosságra intenek, de a népszavazás sikere továbbra sincs veszélyben, ezért – legalábbis emiatt – feleslegesen estek pánikba a koalíció mind frusztráltabbá váló vezetői. Nincs ugyanis abban semmi rendkívüli, hogy a korábbi, nem kis részben a boldog tudatlanság állapotát tükröző eufória mérséklődik, amikor már az unió nem az eszményi Európaként, hanem brüsszeli bürokraták sokszor kicsinyes érdekek által vezérelt, helyenként arrogáns szervezeteként jelenik meg a közvélemény előtt.
Az, amit a baloldal Orbán szkepticizmusának tart, valójában nem új keletű, még kevésbé az ellenzékiség szülötte (lásd: Van élet az EU-n kívül). A csatlakozási tárgyalások koppenhágai fináléja olyan magas labdákat adott fel, amelyeket egy ellenzéki MSZP (is) irgalmatlanul leütött volna.
A szkepszis erősödéséhez egyébként nem feltétlenül kell elhibázottnak tartanunk a kormány tárgyalási stratégiáját, elég felidézni az EU vezető tisztségviselőinek öntelt kijelentéseit: milyen olcsón megúszták a bővítést. Ha a szocialisták Orbán Viktort okolják a közhangulat változásáért, akkor, amellett, hogy túlzásba esnek és saját tehetetlenségükről állítanak ki bizonyítványt, maguk ruházzák fel mágikus erővel legfőbb ellenfelüket. Ez a lelkiállapot könnyen eltérítheti a korrekt tájékoztatáson alapuló, nyugodt, a pártlogikán túlmutató uniós kampányt egy görcsös belpolitikai adok-kapok irányába.
Állítólag a szocialisták népszavazási kampányát ugyanaz a csapat irányítja, amelyik a tavalyi korteshadjáratokat is levezényelte. Csakhogy most nem valami ellen kell mozgósítani a szavazókat, az Európai Unióba nem Orbán Viktor és a Fidesz legyőzésén keresztül vezet az út. Úgyhogy csak lassan a testtel: ha nagyon rákezdik, a végén még én is elbizonytalanodom.