Támadási tervek Irak ellen

A készülő iraki háború nagyon eltér majd az előző, 1991-es konfliktustól. A Pentagonból, illetve a hadszíntéri parancsnokságtól kiszivárgó vagy kiszivárogtatott hírek szerint a korszerű technológiák bevetése mellett fontos szerepet szánnak majd az ellenfél demoralizálásának, annak, hogy a bagdadi rezsim megdöntésében azok a csapatok is jeleskedjenek, amelyekre most támaszkodik.

Korlátozza a hagyományos hadműveleti terveket, hogy ezúttal az Egyesült Államok mögött nem áll olyan szilárd koalíció, mint 1991-ben. Szaúd-Arábia távolmaradása lehetetlenné teszi egy széles sivatagi frontszakasz megnyitását, amelynek akkor oly fontos szerep (manőverezési tér biztosítása az iraki erőket bekerítő úgynevezett „bal horoghoz”) jutott. Ez akkor is jelentős hátrány, ha Kuvait szinte biztosan, Törökország és Jordánia pedig valószínűleg (a nagy nyilvánosság előtt mutatott tartózkodás ellenére) kiindulópontul szolgálhat egy szárazföldi offenzívához. Ha ez utóbbiak részéről mégis akadályok merülnének fel, erősen csökken a gyors siker esélye, hiszen az irakiak annál kevesebb támadási irányra és frontszakaszra kell hogy koncentráljanak. Talán ez a bizonytalansági tényező vezetett oda, hogy a hadműveletet ezúttal ne egy hagyományos invázió köré építsék fel, hanem sokkal inkább a különleges erőkre, amelyek alkalmazása nem kötődik frontokhoz, fő támadási irányokhoz. Egyszerre százféle helyen lehetnek ott az ellenséges vonalak mögött, fejthetik ki hatásukat, s létesíthetnek „frontot” a hátországban. Az iraki szárazföldi erők megtörésében legfontosabb szerepet játszó amerikai légierő célpontfelderítését és azonosítását nagyban megkönnyíti majd jelenlétük. Ennek a speciális műveletnek lehetnek részesei a Taszáron is kiképzett „iraki emigránsok”, akik helyismerettel rendelkező kalauzként éppúgy szóba jöhetnek, mint diverzánsfeladatok aktív végrehajtóiként.
A légicsapások és a különleges erők nyomása alatt, és az ezektől elszenvedett jelentős veszteségek miatt már gyengülő iraki haderővel veszi csak fel a küzdelmet a hagyományos amerikai támadás, akár több héttel a háború megkezdését követően. Gyengeségüket kihasználandó ugyanakkor folyamatos pszichológiai hadviselés alanyai lesznek, amelynek célja elsősorban a sorozott személyi állomány demoralizálása, dezertálásra késztetése. A röplapok ledobásával és a rádióüzenetekkel tulajdonképpen már hónapokkal ezelőtt elkezdődött úgynevezett PSYCHOPS-kampány azonban nem csak az iraki ellenállás gyengítése miatt fontos: lehetővé teszi hogy ép, iraki fegyveres erő bábáskodjon majd az új bagdadi rezsim valószínűleg fájdalmas világra jötténél. A Köztársasági Gárda és egyéb, Szaddám Huszeinhez és a Baath-párthoz kötődő fegyveres szervezetek és alakulatok (köztük a sokat vitatott rakéták és fejrészeik) képezik majd a legveszélyesebb ellenséget, amelyek a jelenlegi rendszer bukásával létalapjukat veszítenék el.
Az amerikai hadvezetés, így Tommy Franks tábornok, a Központi Parancsnokság vezetője is tisztában van azzal a régi bölcsességgel, miszerint „a haditervek ritkán élik túl az első találkozást az ellenséggel”. Váratlan fordulatok minduntalan bekövetkezhetnek, így az amerikai támadás kezdeti óráinak, napjainak sikere vagy kudarca meghatározhatja a demoralizálási művelet esélyeit is. Ha a háború elején akárcsak egy csatában is sikerül szertefoszlatni az amerikaiak legyőzhetetlenségének a mítoszát (kiaknázva azt ügyes propagandával), megszilárdulhat az iraki morál, és növekedhetnek az amerikai fél nehézségei.