Tollhegyen

Itt, a város szélén vajúdik a tél. Sötét reggelek kelnek, eső szivárog, kásás a hó. Az ég felhős, mint Demszky homloka, amikor megint nem kap pénzt Medgyessytől.
Ez bizony ok a borongásra. Bár a „bús pesti nép” verhetetlen Gáborának a homloka sohasem felhőtlen, gondok redőzik, mivel úgy érzi folyton-folyvást, hogy őt egyetlen kormány sem szereti, se kommunista, se fasiszta, nemdebár se polgári, se proletár. Mindenki irigykedik rá, mivel legyőzhetetlen és menthetetlen. Mindig, mindenkoron menthetetlenül sikeres.
Szódás Sanyi mondása jár a fejemben: a pénz elszáll, a Demszky megmarad. Budapest egyenlő Demszkyvel, miként Göncz Árpád a demokráciával. Tessék megnézni! Láttak már ehhez hasonló, elhanyagolt, piszkos várost? Ennyi fekete havat, ennyi kátyút és döccenőt? Ennyi kutyamicsodát?
Biz’ igaza van Demszkynek: földalattit kell építeni, oda ritkán merészkednek le a kutyák, ott nincs kátyú, tócsa, ha csak nem tör be a Duna valahol.
Micsoda csúfság, hogy senki sem ad pénzt metróra szegény Demszkynek, sem gaz ellenség, sem jó barát. S nem hoz számára örömet se tél, se nyár, se hőség, se hideg.
Nyáron az útelzárások szaporodnak, télen a gödrök és a csőtörések. Nézem az eget, ahogy úsznak rajta a szomorú felhők Budáról Pest fölé, Pestről Budára. Közben azon tűnődöm, vajon miért nem akar kikelni a tojásból a világváros. Pedig Demszky folyamatosan rajta ül és melegen tartja… Vagy csak a saját helyét nem hagyja kihűlni?