Megtörtént esetet írtam le a február 8-i Magazinban megjelent, A griff című írásomban. A közelmúltban Budapesten másodmagammal láttam egy olyan állatot, amilyen bizonyára nem is létezik. Úgy írtam le az esetet, ahogy történt. Nem tettem hozzá, nem vettem el belőle, csak a néhány percnyi történés közepébe bigygyesztettem egy rövid áttekintést a griff múltjáról. Azért a grifféről, mert az állat, amely nem létezhet, s amelyet mégis láttunk, még leginkább azt (őt?) juttatta eszünkbe.
Már a megjelenést követő napon kaptam néhány telefonhívást. Hogy hol a kép. Mert az írás azzal fejeződik be, hogy „az a borongós felvétel a ködben úszó fák közt kirajzolódó alakról, az megvan”. Tehát a kérdés, hogy miért nem közöltük a fotót, logikus. Válaszom az, hogy nem tudom. Eszembe sem jutott. (Vagy ha mégis, akkor olyan gyorsan hessentettem el az ötletet, hogy nyoma sem maradt.) Később több e-mail is befutott. Idegenektől. Egy magát élemedett korú, sokat megért hölgynek nevező nőszemély (aki az újságtól szerezte meg az e-mail címemet!) „ostoba fajankó”-nak titulál, majd azt írja, „jobb esetben szemfényvesztő” vagyok. Egy vidékről telefonáló ufóhívő viszont többek nagyrabecsüléséről biztosít. Egy közeli barátom lebaltáz, hogy mi akarna lenni ez az iromány, mert sem nem novella, sem nem ismeretterjesztés, fantasztikumnak meg lapos. A legmeglepőbb (legmegnyugtatóbb?), hogy olyanok is akadnak, akik arról értesítenek, hogy úgy vélik, maguk is látták azt a „megdöbbentő valamit”, amiről írok. Nem tenném-e meg, hogy elküldöm vagy megmutatom nekik a fényképet?
Megkérdeztem az újság szerkesztőit, közölhetőnek gondolják-e a fotót. A válasz igen volt, de csak úgy, ha írok hozzá néhány magyarázó sort. A fentebbi volna a magyarázatom. Mert azt, hogy a véletlenül készült képen miféle élőlény van, vagyis hogy 2002. december 23-án mit láttunk az egykori KFKI egyik épületének kirakatnyi ablakából, azt nem tudom.
Orbán Viktor: Nem vagyunk cukorból! + videó
