George Bush amerikai elnök szerint Szaddám Huszein iraki államfő távozása kedvezőbb politikai környezetet teremthet a közel-keleti békének, illetve az önálló palesztin állam létrehozásának. Bush tegnap megismételte, hogy Szaddám terrorszervezeteket támogat, köztük palesztinokat is. Az amerikai elnök úgy vélte, ha az iraki elnök távozik, azzal a terroristák egy olyan főnököt veszítenek el, aki pénzeli kiképzésüket, és segélyt nyújt azok családjának, akik öngyilkos merényleteket elkövetve halnak meg. Emellett más rezsimek is világos üzenetet kapnak, miszerint nem tűrik tovább, hogy terrorszervezeteket támogatnak – tette hozzá Bush. Elmondta, hogy a béke irányába mutatkozó haladással párhuzamosan fel kell hagynia Izraelnek az elfoglalt területeken a telepek létesítésével és működtetésével is. Egy izraeli tisztségviselő elmondta, országa támogatja az amerikai elnök javaslatait. Beszámolt arról is, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök szerdán maga is beszélt Bushsal telefonon, és értésére adta, hogy támogatni tudja az amerikai elnök elképzeléseit. Egyúttal jelezte, hogy Saron kevésbé ért egyet azokkal az elképzelésekkel, amelyeket az európaiak tettek hozzá a rendezéshez.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
