Megállapodott az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az alternatív internetszolgáltatókkal (ISP), így lehetőség nyílik arra, hogy március közepétől huszonöt százalékkal csökkenjenek az internetezés költségei – jelentette be tegnap Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A tarifacsökkentés érdekében 6,5 százalékos támogatást nyújt a minisztérium az internetszolgáltatónak, amennyiben az érintett cég vállalja, hogy saját terhére legalább ilyen mértékben csökkenti a fogyasztók költségeit. A számla értékének megfelelően további 6-7 százalékos állami támogatást vehetnek igénybe az internetes cégek; nagykereskedelmi áron vásárolt telefonvonal esetén a Matáv Rt. – 4 százaléknyi mértékben – átvállalja a beszedési kockázattal járó kiadásokat. A minisztérium a tizenöt, negyven-, illetve százórás csomagok esetében teszi elérhetővé ezeket a kedvezményeket az internetes szolgáltatóknak. Mint ismert, a Matáv a múlt héten jelentette be, hogy nagykereskedelmi forgalomban huszonöt százalékkal olcsóbban biztosítja a telefonvonalat, mint eddig. Az ISP-k azonban úgy foglaltak állást, hogy a telefonvonalat biztosító Matávtól olyan ajánlatokat kaptak, amelyek nem teszik lehetővé az internetezés költségeinek a csökkentését. Az ISP-k véleménye szerint a Matáv az általa bejelentett díjcsökkentéssel egyidejűleg jelentős többletterhet rótt a hálózatát használó cégekre, emellett a nagykereskedelmi ár igénybevételekor automatikusan megszűnik a díjmegosztásból származó jövedelem.
Kovács Kálmán elmondta: a lakossági internet támogatására a minisztériumban idén 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből nyújtanak támogatást a vonalas szolgáltatóknak, illetve az internetes cégeknek. Megállapodást kötnek továbbá a piaci szerplőkkel, hogy a dial-up – betárcsázós – internetezés mellett a széles sávú ADSL-technológia elterjedéséhez is jelentős kedvezmények vehetők igénybe még ebben az évben.
Orbán Viktor: Nem vagyunk cukorból! + videó
