Kémhistória

Tavaly ősszel különös botrány rázta meg a román közéletet. A James Bond-filmbe illő történet főszereplője egy amerikai történész, aki Romániába költözve könyveket írt többek közt a dákoromán kontinuitásról, magas beosztású politikus barátai voltak, eközben kettős ügynök volt, és mint kiderült, kiskorúakkal készített pornófilmeket.

2003. 03. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német származású amerikai állampolgár, Kurt William Treptow először 1988-ban látogatott Romániába, hogy Ilie Ceausescu engedélyével (a diktátor testvére a hadtörténeti intézet igazgatója volt) a román katonai archívumokban végezzen kutatásokat. A történész szakos egyetemi hallgató a világhírű Keith Hitchins tanítványaként (nála is doktorált 1995-ben) másodszor 1990-ben – a Fullbright-ösztöndíjnak köszönhetően – tért vissza az országba. Szédületes karriert futott be: előbb a kolozsvári Babes–Bolyai egyetemen tanított, majd 1992-ben Erdély legfontosabb történelmi kutatóintézetének igazgatójává választották. Megtanult románul, megnősült, ám házassága pár hónap után felbomlott. 1993-ban Jászvásárba költözött, ahol újranősült, majd felvette a román állampolgárságot is. Rá két évre, befolyásos politikus barátainak köszönhetően, komoly kormánytámogatásból létrehozott egy alapítványt, mely a román kultúrát és tudományokat támogatja. Több tucat könyve és multimédiás CD-lemeze jelent meg szerte a világban, melyek segítségével a román tradíciókat népszerűsíti, és az Erdélyről folytatott történelmi vitában határozottan kiállt a dákoromán kontinuitás mellett.

A bomba 2002. szeptember tizenegyedikén robbant, amikor az alapítvány székhelyén váratlanul rendőrök jelennek meg házkutatási paranccsal, és lefoglalják a történész videokameráját, számítógépét, lemezeit és több száz kazettáját. Az amatőr videofelvételeken az látható, amint kiskorú lányokkal és fiúkkal szexuális viszonyt folytat – a legfiatalabb áldozat alig kilencesztendős!
A nyilvánvaló bizonyítékok ellenére a történészt nem tartóztatták le, a dossziét azonnal Bukarestbe küldték, és teljes hírzárlatot rendeltek el. Treptow eltűnt, és elkezdődött a forradalom utáni Románia legnagyobb sajtóháborúja, egész pontosan a média harca a hatóság ellen.
A negyvenéves történészről kiderült, hogy harmadik élettársa prostituált, aki a parkokból édességgel és pénzzel csalta fel a gyerekeket az alapítvány irodájába. A huszonkét éves hölgy egy éve még pornófilmjeiről volt híres, és arról, hogy ügyvédekkel és bírókkal szeretkezett pénzért. A botrány kirobbanását követő napokban teljes volt a csend a hatóságok részéről – az első kihallgatást levezénylő ügyész „lebetegedett”, senki sem tudott semmiről. A RomNet hírügynökség közben arról számolt be, hogy az egyik legfontosabb állami intézményből jártak közben a pedofil történész érdekében. Az újságok kiderítették, hogy a kazetták világhálós értékesítésre és nyugati forgalmazásra készültek – a szerző kapcsolatban állt az amatőr homo- és heteroszex-videókat forgalmazó honlapokkal. Megtalálták a barátnő csoportszexre biztató internetes hirdetéseit is – a hölgy meztelen fotói is az alapítványi irodában készültek.
Romániát egyébként sokan az európai pedofilparadicsomnak is becézik, s talán nem ok nélkül: az országban tucatjával buknak le a többnyire humanitárius tevékenység álcájával beutazó kéjencek. 1997-ben egy angol protestáns lelkészt tartóztattak le kiskorúak megrontásáért, majd egy francia segélymunkást – mindketten a bukaresti Északi pályaudvar utcagyerekeivel fajtalankodtak. Később egy olasz, majd egy német állampolgár kapott letöltendő börtönbüntetést. Kétezerben egy holland keresztény alapítvány vezetője fajtalankodott árvaházi gyerekekkel, rá egy évre egy angol pünkösdista lelkész bukott le. A vádlottak padjára került már Romániában élő külföldi költő, egyetemi tanár és orvos is – legutóbb épp Jászvásárban vádolták meg az Orvosok Határok Nélkül szervezet egyik vezetőjét pedofíliával.
Treptow történészként neves politikusokkal közösen is adott ki könyveket. A honvédelmi miniszter, Ioan Mircea Pascu A légierő feletti parlamenti kontroll címmel írt egy fejezetet a NATO-csatlakozásról szóló egyik könyvében, amelyben Andrei Marga volt kulturális és oktatási miniszter is közreműködött A multikulturális szervezetek tapasztalatai – a Babes– Bolyai egyetem ügye című tanulmányával. A tudóst korábban Ion Iliescu államelnök is üdvözölte, ám az esemény botrányba fulladt, mert az egyik tudományos könyvkiadó igazgatója szellemi tulajdon ellopásával vádolta meg a szerzőt, bizonyítva, hogy egész tanulmányokat csent el román kollégáitól.
A hallgatást a Külföldi Hírszerző Szolgálat egykori igazgatója, az államfő nemzetbiztonsági főtanácsadója törte meg, aki védelmébe vette az amerikai tudóst. Ioan Talpes (aki a diktatúra alatt térképész volt a hadtörténeti múzeumban, és már ott ismerte a fiatal diákot) szerint a sajtóban sokkal durvább képek is megjelennek, mint amilyeneket Treptow-nál találtak. A főtanácsadó az újságíróknak is tanácsokat adott az ügy „helyes kezelésére”, majd elmondta, hogy a történész az USA nagykövetségének munkatársa. Arról a törvény értelmében nem beszélhetett, hogy az amerikai dolgozott-e a hírszerző szolgálatnak.

A nagy titokzatosság ellenére egyre nyilvánvalóbbá vált a román sajtó számára, hogy a történész ügynök, ám arról megoszlottak a vélemények, hogy a román szolgálat mellett a CIA vagy a KGB a másik megbízó. Közben kiderült az is, hogy több könyvét Amerika-ellenesnek nyilvánították Washingtonban, hiszen a zsidókat deportáló Antonescut és a Vasgárdát ajnározta bennük. Treptow neve máig megtalálható a román legionáriusok honlapjain mint „fontos tanulmányok szerzője”. A történész jelentős szerepet játszott az ország NATO-csatlakozásának előkészítésében – a Külföldi Hírszerző Szolgálat pénzén tucatnyi, Romániát népszerűsítő könyvet adott ki külföldön. A külügyminisztérium őt is delegálta egy koppenhágai csatlakozási konferenciára és a NATO prágai csúcstalálkozójára.
A Ziua napilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy a román politikai elit több vezetőjével rokoni-baráti, szakmai kapcsolatai vannak, és állami támogatásokat kapott a munkájához – köztük egy nagy értékű ingatlant a honvédelmi minisztériumtól a Securitate jászvásári központjának közelében. A lap szerint a Treptow-ügy alapos vizsgálata azt is kideríthetné, hogy milyen szerepe volt a KGB-nek a román forradalomban!

Látva a sajtó vehemenciáját, tizenegy nap késéssel az igazságügy-miniszter szóvivője útján megüzente, hogy vizsgálat folyik, melynek zárultával tájékoztatják a sajtót is. Ion Iliescu államfő pedig tanácsadója védelmében kifejtette, hogy Talpes nem a magánember Treptow-ról, hanem a történészről mondott véleményt. Amerika nagykövetsége cáfolta, hogy a vádlott a munkatársuk lenne – szerintük mindössze önkéntesként dolgozott nekik.
Októberben a francia Le Monde jókora cikket jelentetett meg Egyetemi tanár, kém és pedofil címmel, és talán ennek köszönhető, hogy megtört a jég – a történészt letartóztatták. A botrányok azonban nem értek véget: kiderült, hogy a cirkusz kipattanása után a Külföldi Hírszerző Szolgálat szupertitkos iskolájában rejtegették a történészt, akinek a számítógépében nemcsak pedofil képek, hanem politikusokról és üzletemberekről szóló kényes információk is lapultak. Az elemzők szerint a fiatal egyetemistát a gyerekek iránt érzett olthatatlan szenvedélye miatt zsarolta meg még a nyolcvanas években a Securitate, így került a hálózatok csapdájába, és most azért áldozzák fel, mert az ország NATO-csatlakozása megköveteli a Romániában dolgozó külföldi ügynökök felfedését. A kettős ügynök most a hallgatásáért alkuszik – adták hírül.
Treptow végül beismerte bűnösségét. Ügyvédje felfüggesztett vagy munkahelyen letöltendő büntetést kért, mert védence büntetlen előéletű, és sokat tett Románia nemzetközi hírnevéért, az ország NATO-csatlakozásáért. A cirkusszá fajult zárt tárgyaláson a barátnő mindent magára vállalt, így az ügyészek megpróbálták a tudóst egy prostituált áldozatának szerepében láttatni. Megtámadták az áldozatokat is, akik „csak koldusok voltak, így tulajdonképpen jót tett nekik Treptow azzal, hogy pénzt és édességet adott”. Kiderült, hogy az ügyben az ügyvédjének a keresztlánya fog bíráskodni, s a vádlott vagyona mindössze egy Dacia 1310-es személygépkocsi. A prostituált és a pedofil történész végül hét-hét év börtönt kapott, két áldozatnak pedig öszszesen harmincötezer dollár kártérítést ítéltek.
Az idén egy hivatalos román delegáció utazott Egyiptomba. Az alexandriai könyvtárnak adományozott román könyvcsomag közt Treptow munkái is helyet kaptak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.