A szlovák–magyar kisebbségi vegyes bizottság felállításának szükségességéről, a bizottság munkájának újraindításáról döntött tegnap Eduard Kukan szlovák és Kovács László magyar külügyminiszter pozsonyi megbeszéléseiken. A szlovák fél már át is adta a vegyes bizottság szlovák tagjainak névsorát a magyar küldöttségnek – amelynek tagja volt Szabó Vilmos államtitkár, a vegyes bizottság magyar társelnöke is –, Kovács László pedig ígéretet tett arra, hogy ugyanezt Budapest is megteszi napokon belül.
A vegyes bizottság munkájának újraindítását Eduard Kukan szorgalmazta, aki szerint az alapszerződés értelmében a kisebbségek támogatásáról ennek a munkacsoportnak kell tárgyalnia. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban nem foglalt állást a szlovák diplomácia vezetője, mondván, a módosításokat nem ismerik, de a tárcának van szakértői csoportja, amely ezzel foglalkozik, s ha a magyarok eljuttatják Pozsonyba a törvénytervezetet, véleményt mondanak majd. „A kedvezménytörvény azonban magyar jogszabály, nekünk nincs olyan szándékunk, hogy ezzel kapcsolatban kétoldalú egyezményt írjunk alá” – hangsúlyozta Kukan. Kovács László, mint mondta, nem is várt ennél többet. A külügyminiszter szerint látogatása célja az volt, hogy elmondja, milyen folyamaton ment át a kedvezménytörvény módosítása, mik a magyar fél szándékai.
Kovács a közös sajtótájékoztató után a magyar újságíróknak elmondta: a kedvezménytörvény módosításával igyekeztek megtartani minden támogatást, amit az eredeti törvény tartalmazott. Elmondta azt is: a módosításban ez úgy szerepel, hogy a határon túli magyarok a támogatásokat az alapszerződések alapján fogják megkapni.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
