Idén február 25-én újságírók előtt Magyar Bálint (SZDSZ) oktatási miniszter a Sulinet közbeszerzésről kijelentette: a tárca álláspontja szerint az eljárás törvényes volt, a szolgáltatók egyenlő esélyekkel indulhattak a pályázaton.
A nagy kormányzati Internet-beszerzést Előkészítő Közháló Projekt Team tavaly november 27-én az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 220-as tárgyalójában tartotta harmadik ülését 13 fő részvételével.
Ennek az ülésnek emlékeztetője szerint Koltai Péter az Oktatási Minisztérium (OM) nevében tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Sulinet esetében „2003. március 1-jéig új hálózatot kiépíteni nem lehet…” Vagyis az OM meghatározó informatikusa szerint már tavaly novemberben sem nyerhette volna más a Sulinet folytatásának többmilliárdos megbízását, mint a jelenlegi szolgáltató.
Az emlékeztető cáfolja a minisztert, és alátámasztja a Gazdasági Versenyhivatal képviselőjének azon megállapítását, hogy „az OM részvételi felhívását a közbeszerzésekről szóló törvény 24. § (2) bekezdésébe ütköző kiírásnak vélem, mivel az ajánlatkérő nem biztosította az ajánlattevők esélyegyenlőségét”.
Ezek után már nem meglepő, hogy Magyar Bálint bizalmasa már tavaly novemberben azt is megmondta, hogy ki nyeri meg idén februárban a „nyílt közbeszerzési eljárást”. Kijelentette: „a cél az, hogy a jelenlegi szerződést újratárgyalva meghosszabbítsák”.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
