Hazánk uniós csatlakozását az Európai Unióval meglévő széles külgazdasági kapcsolat is ösztönzi. Rendkívül pozitív, hogy tavaly hazánk közösségbe irányuló kivitele 8,7 százalékkal bővült – mondta Kovács László külügyminiszter a múlt évi külgazdasági teljesítmény ismertetésekor. Hozzátette: ugyanakkor céljuk, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása után se alakuljon ki vasfüggöny a majdani külső határokon.
A miniszter kiemelteaz orosz, az amerikai és a szomszédos országokkal folytatott diplomácia fontosságát. Kérdésre válaszolva Kovács László fontosnak nevezte a magyar– kínai kapcsolatok fejlesztését, s közölte, terveik szerint Medgyessy Péter miniszterelnök még az idén Kínába utazik.
A statisztikák szerint tavaly a kivitel euróban mért értéke (36,5 milliárd euró) 7,4 százalékkal emelkedett, míg az import értéke (39,9 milliárd) 6,4 százalékkal növekedett. Így az áruforgalom egyenlege 3,4 milliárd euró passzívumot hozott, szemben a 2001. évi 3,5 milliárddal. A kivitel volumene hat, a behozatalé öt százalékkal volt magasabb. Az export közel kilenctizede került hazánk szabadkereskedelmi partnereihez, míg a behozatal több mint kétharmada származott tőlük. Az import kétharmada a fejlett államokból, egyharmada fele-fele arányban a kelet-közép-európai és fejlődő országokól érkezett. Az EU-ba 8,7 százalékkal nőtt exportunk: átlag felett Nagy-Britanniába, Spanyolországba, Finnországba és Dániába. A többi állam esetében viszont elmaradás volt a bázistól. A kelet-közép-európai országokba hat százalékkal került több termék. Jelentősen, 8,7 százalékkal, 46 millió euróval esett vissza oroszországi exportunk, miközben importunk 180 millióval csökkent. A szaldó javulását a behozatal kivitelt meghaladó mérséklődésében kell keresni. Drámaian visszaesett az USA-ba irányuló exportunk is, amely több mint negyedével csökkent, míg importunk hét százalékkal mérséklődött.
A kivitelben a gépek, berendezések 58, az élelmiszer-, ital-, dohány- árucsoport 7, a feldolgozott termékek 31, a nyersanyagok és energiahordozók két-két százalékot tettek ki. Behozatalban a gépek, gépi berendezések 52, a feldolgozott termékek 36, az energiahordozók hét, az élelmiszer-, étel-, dohány-árufőcsoport három, a nyersanyagok két százalékot tettek ki.
***
Fókuszban Kína. A magyar diplomácia számos rendezvénnyel akarja elősegíteni a kapcsolatok szélesedését, így április elején nemzeti standdal mutatkozik be hazánk a pekingi nemzetközi vásáron. Az elkövetkezendő években minden bizonnyal jelentős szerepet fog betölteni a világgazdaságban Kína.
Otthon Start: az albérletpiacra is jó hatással lesz
