Eldőlhet a cseh parlament két házának mai együttes ülésén, ki lesz Václav Havel utódja az államfői székben. Ezúttal két jelölt vesz részt a megméretésben: a balközép kormánykoalíció a 65 éves, pártonkívüli Jan Sokol filozófust, egyetemi tanárt, volt oktatási minisztert, az ellenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) pedig változatlanul Václav Klaus közgazdászprofesszort, az ODS 61 éves tiszteletbeli elnökét küldi az államfői tisztségért folyó versengés harmadik fordulójába. Vladimír Spidla kormányfő szerint Jan Sokol az eddigi jelöltek közül Csehországnak a legmegfelelőbb államfőjelölt.
A mai szavazást döntő módon befolyásolhatja a szociáldemokrata frakció húsz képviselőjének voksolása, akiknek Sokol állítólag elfogadhatatlan. A szocdem széthúzás a polgári demokraták malmára hajtaná a vizet, mert ha az első voksoláskor a képviselőházban Klaus győzne, megtörténhet, hogy a második szavazáskor néhány kormánypárti honatya is rá szavazna.
A jelenlegi forduló pikantériája, hogy Klaus esetleges megválasztásában kulcsszerepet tölthet be a képviselőház negyvenegy, illetve a szenátus három kommunista tagjának szavazása. Elemzők szerint az első voksolás győztese a képviselőházban Klaus, a szenátusban Sokol lesz. Ebben az esetben a második szavazáskor egyik jelölt sem számíthat győzelemre, ezért számolni kell harmadik voksolással is, amelyben a képviselőház 200, illetve a szenátus 81 tagja már együtt szavaz. A befutónak a győzelemhez legalább 141 szavazatra lenne szüksége. Patthelyzet esetén napirendre kerülhet a közvetlen államfőválasztás előkészítése. Miközben a parlamentben szinte az utolsó pillanatig bizonytalannak tűnik a voksolás kimenetele, a közvélemény-kutatások egyértelműen Klaus nagy, 42 százalékos támogatottságáról számolnak be.
***
Nem kap emelt nyugdíjat Havel. Nem fogadta el a volt államfők nyugdíjáról szóló törvényjavaslatot a cseh képviselőház. A 200 tagú testületben a szavazáson a kormány előterjesztését csupán 58 honatya támogatta, mint szakértők megjegyzik, egyes pártok Havellel szembeni ellenszenve miatt. Egységesen ellene szavazott a Polgári Demokratikus Párt, illetve Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. A kormány javaslata szerint a volt elnök 69 700 koronás havi nyugdíjat kapott volna, s ehhez járult volna még további 46 500 korona a reprezentációs kiadásokra. (MTI)
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
