Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetAz ORTT a „kubai” interjúról A Magyar Televízió a tényszerű tájékoztatás követelményét nem sértette meg, de a tárgyilagosság követelményének nem tett eleget a Nap-kelte című műsora 2002. december 31-i adásával – derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságának közleményeiből. Szalai Annamária (Fidesz) azért tett panaszt, mert a műsorvezető szerinte azt sugallta: a Medgyessy miniszterelnökkel készült interjút egyenesben adják, pedig a kormányfő az adás idején Kubában volt. (MTI) Csúcson a gázimport Az ellátás biztonsága miatt maximális kapacitással importál földgázt a Mol Rt., hogy kímélje a még tárolókban lévő, csaknem egymilliárd köbméternyi készletét. A Mol e lépésével pillanatnyilag még a kedvezőtlen költséghatást is figyelmen kívül hagyja, hogy az elkövetkező hideg napokon is biztosított legyen a közellátás. (MTI) Száz euró: ránk sem vonatkozik A Külügyminisztérium úgy tudja, nemcsak az EU-tagországok, de az uniós tagjelöltek állampolgáraira, így Magyarországra sem vonatkozik a legutóbbi román határátlépési szigorítás – közölte lapunkkal Tóth Tamás külügyi szóvivő. A február elsején életbe lépett rendelet szerint a beutazóknak napi száz euróval kell rendelkezniük. (MN) Kész a csatlakozási szerződés Az EU-tagországok állandó brüszszeli képviselői jóváhagyták a 2004-ben taggá váló tíz országgal kötendő csatlakozási szerződés végleges szövegét. A napokban Magyarországnak is sikerült tisztáznia a még megmaradt néhány értelmezési problémát, és ezzel a szöveg elvben magyar részről is elfogadottnak tekinthető. (MTI) Bővít a Samsung A Samsung SDI 95 millió dolláros beruházással új gyártósort létesít Magyarországon lévő üzemében sík képernyős televíziók gyártására – írja a Napi Online. A Samsung a növekvő kereslet és az olcsó munkaerő miatt tette Magyarországot európai termelési központjává – közölte a Bloomberg szerint a cég befektetési kapcsolattartója. A termelést 2004 februárjában kezdik majd meg. (B. M. T.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















