Olcsóbb hitelek
A háztartási szektor folyószámlahiteleinek átlagos kamatlába 2003 januárjában a decemberi 18,34 százalékról 18,22 százalékra csökkent – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. A lakáscélú hitelek átlagos kamatlába januárban 171 bázisponttal 12,34 százalékra mérséklődött, a fogyasztási hitelek átlagkamatlába pedig 70 bázisponttal 22 százalékra csökkent. (B. M. T.)
Új államtitkár a pénzügyi tárcánál
Veres János, a parlament költségvetési bizottságának szocialista alelnöke váltja – a tervek szerint március 10-től – Burány Sándort a Pénzügyminisztérium politikai államtitkári székében – közölte tegnap a szaktárca. Veres az MTI-nek adott nyilatkozata szerint a Medgyessy Péter miniszterelnökkel folytatott konzultációja alkalmával döntött úgy, hogy vállalja a feladatot a Pénzügyminisztériumban. (B. M. T.)
EU-források a felzárkózáshoz
Infrastrukturális beruházásokra az EU kohéziós alapjaiból Magyarország 2004-ben 191, 2005-ben 157, 2006-ban pedig 206 millió euróval számolhat – jelentette ki tegnap Kazatsay Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára. (MTI)
Ötmilliós bírság a Matávnak
Ötmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a Matáv Rt.-t – tájékoztatta lapunkat a GVH. A Matáv írásbeli tájékoztatók és telefonon elérhető szóbeli tájékoztatásai révén megtévesztette a fogyasztókat. (H. E.)
Internetes cégek a tarifaváltozásról
Hajlandó 25 százalékkal csökkenteni internetszolgáltatási díjait az Elender Üzleti Kommunikáció, az Enternet, az Euroweb Externet, az Interdotnet, az Interware, a Freestart, a GTS-DataNet, a Pantel és a Vivendi, ha a kulcsfontosságú területeken megfelelő jogszabály születik, és ha a monopol-telefonszolgáltató is ugyanennyivel csökkenti a kis- és nagykereskedelmi internetes telefonos díjcsomagjai árát. (MTI)
Deficit az orosz kereskedelemben
Az orosz energiaimport miatt belátható időn belül nem reális, hogy kiegyenlítődjön a magyar–orosz külkereskedelem. A magyar deficit várhatóan tartósan fennmarad, arra azonban van némi lehetőség, hogy az Oroszországba irányuló magyar export növekedjék. Tavaly az első 11 hónapban a kivitel értéke 405,8 millió dollár, az orosz import 2,05 milliárd dollár volt. (MTI)
Ismét igényelhető agráreximhitel
Ismét igényelhető a kedvező kamatozású agráreximhitel. Az Eximbank, a Mehib és a földművelésügyi tárca keretmegállapodást kötött a kamat- és díjtámogatásról, amely lehetővé teszi, hogy a két bank új, közös konstrukciót indítson a kockázatosabb térségbe a banki biztosíték nélkül exportálók számára. (MTI)
Szakmai vita a lakásprogramról
Megkezdődött a Nemzeti Lakásprogram szakmai vitája. Csiha Judit, a Belügyminisztérium lakásügyi kollégiumának vezetője elmondta: ahhoz, hogy a program jövő januárban elindulhasson, szükséges a társasházi, a lakásszövetkezeti, az építési igazgatási, valamint a lakbértörvény módosítása, illetve megalkotása. (MTI)
Ha Magyar Péter 106 jelöltje láthatatlan lehet, akkor a nézői is
